A Helikon most ünnepli 35. születésnapját! Ez a jeles alkalom nemcsak a múlt sikereiről szól, hanem a jövő lehetőségeiről is. Az eltelt évek során számos emlékezetes pillanattal és tapasztalattal gazdagodtunk, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Heli
A kolozsvári irodalmi folyóirat a magyar kultúra napján különleges eseménnyel gazdagította a rendezvények sorát, hiszen nemcsak a kultúra ünneplésére került sor, hanem egy évforduló megünneplésére is a Vallásszabadság Házában. A szerkesztőség és a meghívott vendégek egy varázslatos irodalmi est keretében mutatták be az évfordulós lapszámot. A 2025-ös januári szám ünnepi megjelenésével tiszteleg a jubileum előtt, és 36 tehetséges szerző írásaival fogja meg az olvasók figyelmét. A különkiadást a főszerkesztő, KARÁCSONYI ZSOLT nyitja meg Ahol szerencsére nincs új a nap alatt című vezércikkével. Az ő gondolatai segítségével köszöntjük a közönség által kedvelt folyóiratot, amely immár évek óta színesíti a magyar irodalmi életet.
"Ünneplünk, mert minden okunk megvan rá. Bizony mondom néktek, így van ez. Csakhogy az előbbi formulát, annak változatait Heltai Gáspár fabuláinak végén találhatja meg könnyedén bárki, itt pedig rögtön a mondandó elejére helyeződik, miként a Helikon is előbb volt, van, előbbre való is, mint a mindenkori létrehozók. Ezt tanultuk az előttünk járóktól, hogy eszközei, éveken, évtizedeken át előmozdítói kell legyünk annak, amit a Helikon jelent, amit a lapelődök is célul tűztek ki, amit a lap alapítói is egyértelmű tényként kezeltek, az utolsó: még Utunk-, és az első, már Helikon-lapszámtól kezdve.
Az alapítás pillanatában a jelenlegi szerkesztők közül a legidősebb már túljutott a „Már tudok olvasni” című könyvsorozat egyes kötetein. Ha éppen a kezébe került volna, valószínűleg nem a Nagyapó mesefájáról próbálta volna leszedni a kommunizmus éretlen gyümölcseit – mint például a zölden kapható banánokat. Ennek ellenére, az ő életútja során a következő években főként azokkal a kincsekkel gazdagodott, amelyeket a '89 előtti erdélyi irodalmi élet jelentős értékeiként ismerünk. Ezt a fejlődést a Kriterion világirodalmi sorozata indította el, és egészen azokig a meghatározó művekig vezetett, amelyeket a korábbi Utunk-szerkesztők és Helikon-alapítók teremtettek meg, már jóval 1989 előtt.
A fentiekből már felsejlik, de jó (nem először) egyértelművé tenni: a Helikon sajátos arculatát a kortársi újdonságokra és a hagyományokra való odafigyelés a kezdetektől meghatározza, és ugyanez mondható el a lapelődökről, az Utunkról, az Erdélyi Helikonról és az Erdélyi Múzeumról is. A mindenkori kolozsvári magyar szépirodalmi folyóirat erdélyi magyar lapként tekint magára, és ez már a gyűjtőszenvedélyben is megnyilvánul. E gyűjtőszenvedély pedig azt jelenti, hogy a lap minél szélesebb írói és olvasói csapatot kíván maga köré gyűjteni, és szellemi műhelyként érvényesülni - melynek célja az értékteremtés, a régi és az új értékek felmutatása, elemzése, a létrejövő alkotások megszűrése a kritika rostáján. Nem csupán a szépliteratúra vonatkozásában.
A Helikon mindig is különös figyelmet szentelt a társművészetek világának. Az első lapszámok lapjain ugyan világosan kifejezésre jut, hogy a szépirodalom a középpontban áll, ám már a kilencvenes évek óta rendszeresen találkozhatunk képzőművészet, színház, film témájú esszékkel, kritikákkal, interjúkkal és fesztiválbeszámolókkal is. Ezért mondhatjuk, hogy a Helikon olyan platform, ahol valóban nincsenek újdonságok a nap alatt – hiszen a lap elődei és a korábbi szerkesztők már mindent felfedeztek. Ez pedig egyszerre jelent áldást és felelősséget. (...)
Olyan folyóiratként létezünk, amely a folyamregények világába is belemerül - olyan ismétlődő témák, formák és motívumok hálózataként, amelyek hol szikáran precízek, hol pedig túláradó lendülettel bontakoznak ki. Minden egyes megjelenésünkben újra és újra felbukkan a már ismert, de mindig egyedi megközelítés, amely gazdagítja az olvasás élményét.
A szép, szerencsés és meglepő módon, de mégis természetesen bontakozik ki az első 35 év, amely egységes egésszé formálódik. E folyamat során a múlt emlékei összefonódnak a jövő ígéreteivel. Jóslatok váltak valóra, akár átvitt értelemben is, ahogy Mózes Attila a Serény Múmiáról írott cikkében is kifejti. Tervek születnek és valósulnak meg... Az alapítók 1994-ben fogalmazták meg a Kemény Zsigmond-díj létrehozásának szándékát, amely végül másfél évtizeddel később valósággá válik. Mert az alapítók céljait az új generációk mindig magukkal viszik, nem felejtenek el.
