A ChatGPT meggyőzte a rákos édesapát, hogy a helyzet nem olyan súlyos, mint amilyennek tűnik - ezzel hónapokat veszített.


A rák talán kezelhető lett volna, ha korábban felfedezik.

A 37 éves Warren Tierny augusztusban a mesterséges intelligencia, azon belül is a ChatGPT segítségét kérte, hogy kiderítse, vajon a torokfájása komoly egészségügyi problémát jelezhet-e. A helyzet aggasztó volt, hiszen már a folyadék lenyelése is nehézségekbe ütközött. Warren, aki Írországban él és két gyermeket nevel, nem akarta felkeresni a háziorvosát, inkább az AI szoftverén keresztül próbálta értelmezni a tüneteit. Nagy félelme az volt, hogy esetleg rákos betegségben szenved, ám a ChatGPT megnyugtatta, hogy ez nem lehet az oka panaszainak. Ennek ellenére Warren továbbra is halogatta az orvosi vizitet, amíg végül egy sürgősségi osztályon találta magát.

Warrent végül negyedik stádiumú nyelőcső-adenokarcinómával diagnosztizáltak. Egy agresszív daganatos betegséggel, amelynél az átlagos ötéves túlélési arány mindössze 5-10 százalék. Az esetre reagálva a ChatGPT-t fejlesztő cég hangsúlyozta:

Ezt pedig ma már a családapa is belátja, sőt, történetéből kiindulva óva int ettől másokat. Biztos benne, hogy a mesterséges intelligencia válaszaiba vetett hite miatt később kapta meg azt a diagnózist és ellátást, amire szüksége lett volna.

- közölte a családapa, kiemelve, azok után hitt igazán a ChatGPT-nek, hogy egy ponton vérhígító szedését javasolta számára, írja a Mirror.

Related posts