Az Újpest nyeretlenségi sorozata a DVSC ellen tört meg | M4 Sport

Az Újpest FC 2-1-es győzelmet aratott a DVSC ellen az OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnap délutáni találkozóján.
A kezdő sípszó felcsendülését követően nem kellett sokáig várni az első újpesti lehetőségre, ám Karamoko lövése könnyű falatnak bizonyult Pálfi számára. Néhány perccel később már a hazai szurkolók ünnepelhettek, de az örömük hamar véget ért, mivel a játékvezető les miatt érvénytelenítette Karamoko gólját. Az első félidő során egyik csapat sem tudta gólra váltani a kialakított helyzeteit, így a csapatok 0-0-ás döntetlennel vonultak szünetre.
A második félidő első három percében Beridze góljával már a lila-fehér csapat állt az élen, majd tíz perccel később Rasak is betalált, így az eredményjelzőn már 2-0-ás vezetést mutatott. Bárány a 63. percben szépítő gólt szerzett, de a Debrecen hiába alakított ki helyzeteket, csak egy kapufáig jutottak. Ezzel az Újpest 2025-ben először szerzett győzelmet.