A parajdi sóbánya: Székelyföld szimbólumának melankolikus záróakkordja - a román média tükrében | Erdélyi Napló A parajdi sóbánya nem csupán Székelyföld egyik legjelentősebb természeti kincse, hanem a régió kulturális örökségének szerves részét is képezi
Eligazító táblák a parajdi sóbánya környékén. Továbbra is várják a turistákat • Fotó: László Ildikó
A parajdi sóbánya évtizedek óta Székelyföld turizmusának ikonikus szimbóluma. A Hargita-, Csík- és Görgényi-havasok által körülölelt csodálatos látványosság folyamatosan vonzza a látogatókat – emeli ki Daniel Guţă, az Adevărul újságírója részletes beszámolójában.
A Hargita megyei sóóriás története 2025 májusában drámai fordulatot vett, amikor a Korond-patak vize elkezdte elárasztani a bányajáratokat,
Fenyegető árnyként lebeg a bányák felett a sós tóvá alakulás réme, amely nem csupán a természeti tájat, hanem a község jövőjét is megpecsételheti. Ez a folyamat akár a turizmus végét is elhozhatja, pedig az elmúlt hat évtizedben éppen ez a létesítmény szolgált a 6 500 lelket számláló település gazdasági motorjaként. Évente körülbelül 400 000 látogató érkezik ide, hogy felfedezze a bányászat történelmét és szépségeit, ám a fenyegető víztömeg árnyékában a jövő egyre bizonytalanabbnak tűnik.
A parajdi sólelőhelyek története egészen a római korig nyúlik vissza, amikor is egyes történészek szerint már aktívan bányászták ezt az értékes ásványt. Krónikák tanúsága szerint ezer évvel ezelőtt Erdélyben már ismerték a sóbányászatot, és a helyi lakosság „sót ás” kifejezéssel illette a folyamatot. Szent István király idejében a Maros folyón szállították a sót, amely fontos kereskedelmi cikké vált a térségben.
A középkor folyamán Erdély keleti tájait sokszor "a só országaként" emlegették, mivel ezen a vidéken jelentős sólelőhelyek találhatóak. A székely közösség, amely itt letelepedett, különleges privilégiumokkal rendelkezett a sóbányászat és -kereskedelem terén, ami lehetővé tette számukra, hogy sajátos módon gazdálkodjanak e fontos természeti erőforrással.
A XVIII. században Korond völgyében a bányászat már nem csupán felszíni tevékenységként folyt, hanem mélyebbre hatolt a föld alá, ahol a kitermelés új dimenziókat nyert.
A földalatti bányászat Parajdon 1762-ben vette kezdetét, amikor Johann Frendl, egy osztrák bányamérnök irányításával megnyílt a híres József-tárna. A kitermelt sót bivalybőrbe csomagolták, majd négy lónak köszönhetően, egy különleges csigaszerkezettel emelték a felszínre - írja Horváth István a sóbánya lenyűgöző történetében.
