A természet varázslatos időszámítása (DCXCV.) A természet kalendáriuma nem csupán napok és hónapok sorozata, hanem egy élő, lélegző műalkotás, amely minden évszakban újra és újra megújul. A fák lombjai, amelyek tavasszal zöldbe borulnak, nyáron árnyékot

Csendben ülök, mint a dombok,

mint a dombon fönn a fák,

Mint a fák ágain, ott a zöldellő lombok.

Ahogy az őszi lombok sárgás színbe borulnak.

Vári Attila sírkövére e négy sor íródott. (Talán akadnak, akik emlékeznek arra, hogy Józsa Erika és Horváth Károly - a Concorde duó Kettőspont albumának B oldalán - ott található bakelitbe zárva az alig egy évvel ezelőtt örök Lassított lónézésre kényszerült szerző szövegének melódiája.)

Magam is tanúsítom - egykori, 1994-es Velencei-tavi Bolyai-tábori emlékeimet felidézve - hogy "Attila olyan szakértelemmel és lelkesedéssel rendelkezett, amely mindenkit lenyűgözött. Az ő tudása és elkötelezettsége nem csupán inspiráló volt, hanem egyfajta fényforrást is jelentett számunkra, fiatalok számára, akik a tudomány és a felfedezés iránti szenvedélyünket éppen akkor kezdtük el felfedezni."

"Tudása határtalan volt, bármilyen témában képes volt meggyőzően érvelni, legyen szó akár a sumér és magyar nyelvek párhuzamairól, akár az ornitológia rejtelmeiről. Mindig olyan meggyőző stílussal adta elő gondolatait, hogy senkinek sem volt kérdése afelől, hogy igaza van" - idézem Józsa Erikát. (A Bolyai-tábor szervezője, Oláh Anna Bolyai-kutató éppen tegnap indult el a marosvásárhelyi református temető cinterméből, hogy végső nyughelyére találjon.)

Ma e négy sorral kezdem második novemberi sétámat. Ha van egy kis szabadidőd, csatlakozz hozzám, kedves Olvasóm!

(...) rímtelen

álmainkat küldjük el Neked.

Csupán a szomjas lelkünk belső vágyait

itassad... muzsikáljál dalt,

rímek királya (...)

Lelkünk edényét óvjuk és ápoljuk!

Fenn, a turáni vágy tüzében égve,

most, mikor dalaidtól

hangos minden mélyedése (...)

Kajtsa Ferenc 1927-ben, az Áprily Lajos 40. születésnapja alkalmából írt versével köszöntötte a természet világát mélyen értő és már akkor is elismert költőt. E jeles nap november 14-én, 1904-ben következett be, amikor Áprily Lajos világra jött. A katolikus pap pályafutása alatt két versesköteget is megjelentetett, melyek már közel egy évszázada a nyomdát is megjárták. Versében a Vallomással ébresztem hangját:

A mesélő Hargita énekes ajkú

Gyopár-szedője akarok én csak lenni,

A vágyam se több, mint kalapjaitokra

Ősi székely hittel egy-két gyopárt tenni.

A szívetekbe vinni székely muzsikát,

Formáljátok át a lelketeket egyedi ékszerré!

A szívem mélyén egy vágy él, mint egy titkos gyöngyszem, ami gyopárként bontogatja szirmait.

Találkozzunk a jókedv varázsában, és együtt felfedezzük a boldogságot!

A boldogság nyomában jártok, miközben a lant húrjain zenged a szívetek dallamát.

Székely szívek mélyén bontogassák a béke gyümölcsét, mely a szeretet diadalmas dallamát zengi, s a hagyományok erejével öleli át a népet, hogy együtt lépjünk, egy szívvel, egy lélekkel.

Látni új... hozsánnás... büszke ébredést

Reményeink között, amelyek néhol már elhalványultak!

Pár gyönyörű gyopárt szerettem volna egy csokorba kötni.

És végül ismételten visszajuttatni nektek;

Mert míg nékem csak a munka mézét mérték

A csokor és a gyopár illata most tiétek, egy varázslatos ajándék, amely a természet szépségét hordozza magában.

Hideg leple alatt érkezik el Szent Pál napja, ahogy Takáts Sándor megörökítette november 14-ét. A budai várban, a téli hónapokban, a várbeliek számára a vártafa fénye és melege jelentette a vigasztalást. E naptól kezdve a várőrök a tűz körül gyűltek össze, hogy elviseljék a hideg éjszakákat. A magyar pálosok, Remete Szent Pál rendjének tagjai, különös tisztelettel jegyzik ezt a napot a kalendáriumukban, translatio S. Pauli primi Eremitae néven. 1381-ben ekkor vitték át Velencéből a szent ereklyéit Budaszentlőrincre, amely azóta is a hagyományok szövetébe fonódik. Az emlékünnep egyúttal a török hódoltság idejéig messze földön ismert búcsúnapként élte túl az időt, vonzva ezzel a hívők sokaságát.

A Hervadás havában találjuk magunkat, ahogyan azt az ugyancsak ezen a napon, 1947-ben született Lőrincz József barátom költeménye is megörökíti:

A tájban a fák mintha életre kelnének, lassan lépkednek előre, mint akik felfedeznek egy új világot.

Fejevesztett végét járó nyár van

Elérkezett a pillanat, amikor a zöld levelek zeneivé váltak, és a fák koronája mintha egy titkos dallamra kezdett volna mozogni.

A múlt titkos álmai most cserben hagynak.

Az almában egy kis kukac bújkál, mintha csak otthonra lelt volna a gyümölcs édes húsában.

Száraz az időnk elfolydogál

Itt áll előtted pőrén az Ősz

Egyszer csak, anélkül, hogy tudatában lennél, minden megváltozik, és a pillanat varázsa magával ragad.

Az elmúlásodba belenősz

Teljesen megértem, hogy mindenki különböző érzésekkel és tapasztalatokkal rendelkezik.

A cél a lényeg, amiért mindannyian küzdünk.

De honnan tudják a levelek

Hogy most a szívemben...

Le kell hullaniuk.

Hullanak a még a megkésett falevelek, színes szőnyegük már lassanként fakul. Mint sok-sok emlékünk. Ilyeneket élesztgetek most is.

November 16-án emlékezünk meg arról, hogy 159 évvel ezelőtt, 1866-ban világra jött Tritz Péter, az agrogeológia kiemelkedő alakja és a magyar gazdasági talajtan megalapítója. 1890-től kezdődően a Földtani Intézet keretein belül megkezdte az ország agrogeológiai felmérését, amelyhez németországi, oroszországi és balkáni tanulmányutak tapasztalatait is felhasználta. Talajtérképezési módszereit világszerte elismerték, és különösen az 1909-es budapesti első nemzetközi agrogeológiai kongresszus után számos külföldi szakember is átvette azokat. Tritz Péter öröksége ma is él, hiszen a tudományág fejlődése és a talajok megismerése terén végzett munkája alapvetően formálta a modern agrogeológiai megközelítéseket.

A tél kezdetét Szent Erzsébet napja hirdeti.

e mondással köszönt be 19-én Erzsébet. Mert:

Amikor Erzsébet meglengeti a szoknyáját, az első hópihék máris megérkeznek.

E napon, 1799-ben távozott a földi létből Mártonfi Antal, a csíkszentkirályi születésű jezsuita pap, tanár és csillagász, aki Gyulafehérváron hagyta nyomát. Batthyány Ignác püspök elhatározta, hogy csillagvizsgálót alapít, így Bécsbe küldte őt Hell Miksa tanítványának, hogy elmélyítse tudását a csillagászat terén. Mártonfi nem csupán a tudományokban jeleskedett, hanem a gyulafehérvári csillagvizsgáló berendezéseinek és műszereinek beszerzésében is aktívan részt vett. 1798-ban kiadta az Initia Astronomicae Speculae Battyanyanae Albensis in Transylvania Alba Carolinae című munkáját, amely Közép-Európában az első ilyen jellegű útmutató volt. Sajnos, csillagászati felfedezéseit korai halála vágta ketté, megakadályozva, hogy teljes mértékben kibontakoztassa tehetségét.

November 19-én, 1830-ban született Mednyánszky Dénes geológus. Tanulmányai végeztével beutazta Porosz-, Olasz- és Bajorországot. 1864-ben választották az Orvos- és Természettudományi Egyesület elnökévé. 1865-ben elsőként közölt az egyesület évkönyvében magyar nyelvű tanulmányt. 1868-ban kinevezték selmeci bányagrófnak (főfelügyelőnek), egyidejűleg a selmeci akadémia igazgatója is volt. Sokrétű irodalmi munkásságot fejtett ki, egyaránt írt teológiai, bányászati, geológiai és történelmi tanulmányokat. 1896-ban értékes családi könyvtárát az Eötvös Kollégiumnak adományozta.

Szinte csupaszok már a fák. Novemberi táj:

Kicsit zavarban vagy, nem igaz?

Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás: "Mit is mondhatnék? Talán azt, hogy az élet tele van váratlan fordulatokkal és lehetőségekkel, amelyek mind hozzájárulnak személyes fejlődésünkhöz. Minden egyes tapasztalat egy új tanulságot hordoz, és minden találkozás egy új perspektívát nyújt. Az utunk során érdemes nyitott szemmel járni, hiszen sosem tudhatjuk, mi vár ránk a következő sarkon." Ha van konkrét téma, amiről beszélni szeretnél, szívesen segítek abban is!

erről a jellegét vesztő,

A köd sűrű fátylaként borította be a tájat, titokzatos és sejteket ébresztő álomvilágot teremtve. A világ vonalai elmosódtak, és minden lépés egy új felfedezés ígéretét hordozta magában. Az ismeretlen rejtélyei mögött a köd, mint egy ügyes színész, álcázta a valóságot, elmosva a határokat, hogy csak a képzelet maradjon.

A novemberi táj egy különleges varázslatot hordoz magában. Ahogy a nap fénye egyre gyengébben ragyog, a természet lassan átöltözik. A fák levelei, amelyek ősszel még tűzpiros és aranysárga színekben pompáztak, most már a földre hullottak, mint egy elfeledett emlék. A földet vékony köd lepi el, mintha egy titkos világ kapuját nyitná meg. A levegőben érezhető a frissesség, a hideg szél az arcunkat simogatja, miközben a távolban a hegyek csúcsai hósapkát öltöttek. A folyók vize, amely az ősz folyamán lágyan csordogált, most megfagyott kanyarokkal játszik, mintha a tél ígéretét hordozná. A novemberi naplementék különlegesek, a horizontot narancssárga és lila árnyalatok festik ki, miközben a csillagok lassan megjelennek az égen, mintha a világ elaludna egy varázslatos álomba. Az esték hosszabbak, a gyertyák fénye barátságosan világít a házak ablakában, a családok együtt gyűlnek össze, hogy megosszák a nap történéseit. Ez a hónap a csend és a megfontoltság ideje, amikor a természet felkészül a téli álomra, és mi is időt nyerünk, hogy megpihenjünk, emlékezzünk, és várakozással tekintsünk a jövő felé. A novemberi táj nem csupán a természet átalakulása, hanem egy belső utazás lehetősége is, amelyben felfedezhetjük a csendes szépséget és az elmélyülés csodáját.

Néhány kitartó,

A magába forduló kifejezés olyan személyekre utal, akik hajlamosak visszahúzódni a külvilágtól, és inkább a saját gondolataik, érzéseik világában keresnek menedéket. Ezek az emberek gyakran mélyen érzékenyek, és belső világuk gazdagsága lehetővé teszi számukra, hogy új perspektívákat találjanak a mindennapi élet kihívásaiban. A magányos pillanatokban sokszor találják meg a kreativitásukat, és az introspekció révén fejlődnek, ám ez a tendencia néha elszigeteltséghez is vezethet. Az ilyen egyének mélyebb, árnyaltabb kapcsolatokat keresnek, és értékelik a csendet, amely lehetőséget ad számukra, hogy felfedezzék önmagukat.

konok bokor,

téli túlélések

Természetesen, szívesen egyedivé teszem a szöveget a jelképjeivel kapcsolatban. A jelkép a gondolatok és érzések kifejezésére szolgáló eszköz, amely mélyebb jelentéseket rejt magában. Például a galamb a béke szimbóluma, míg a szív az szeretet kifejezésére használatos. A színek is jelképértékkel bírnak: a piros a szenvedélyt, a kék a nyugalmat, a zöld pedig a természetet és a megújulást jelképezi. Ezek a jelképjelek nem csupán a kultúrák különbözőségeit tükrözik, hanem az emberi tapasztalatok közös vonásait is. Az életünk során találkozott szimbólumok segítenek megérteni a világot, és összekapcsolják az embereket, függetlenül attól, honnan származnak. Az élet fája, a végtelen jel vagy éppen a mandala mind-mind olyan motívumok, amelyek a kapcsolatok, a ciklikusság és a harmónia üzenetét hordozzák. A jelképjeink tehát nem csupán eszközök, hanem a lélek tükrei, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megosszuk egymással a legmélyebb érzéseinket és gondolatainkat.

és néhány

önmaga ellentéte fa:

álló vándor.

Király László, aki 1943. november 19-én látta meg a napvilágot, verse 1972-ben debütált az Utunk című folyóirat november közepi számában.

November 20-án, 1893-ban született Tusnádon Ábrahám Ambrus zoológus, ideghisztológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Budapesti Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakán végzett 1918-ban. Trianon után 1922-ben egyetemi doktor lett. 1940-től 1967-ig a Szegedi Tudományegyetem általános és összehasonlító állattan tanszékvezető egyetemi tanára, az egyetem Általános Biológiai Intézetének igazgatója. Idegszövettani és idegélettani kérdésekkel foglalkozott. Magyar nyelven megjelent művei - Az állati szervezet őrei a környezetben, Az állatok szerepe a gyógyászatban, Összehasonlító állatszervezettan - mellett közel félszáz, alapvetőnek számító szakmai közleménye és könyve jelent meg elsősorban idegen (német, angol, francia) nyelven.

Ezen a héten egy különleges emlékidézésre készülök, amelynek középpontjában barátom, Jakab Sámuel áll, aki geológusként és talajkutatóként mély nyomot hagyott a tudományos közéletben. 1931. november 19-én látta meg a napvilágot Görgénynádason, és már fiatalon elkezdte felfedezni a talajok rejtett titkait. Középiskolai tanulmányait Erzsébetvárosban és a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte, ahol 1951-ben az apám, Kiss Zoltán biológia szakos tanár, mentorálta őt. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biológia-geológia-földrajz szakán 1960-ban szerezte meg diplomáját, majd Kolozsváron kezdte meg pályafutását talajkutatóként 1961–1962 között. Ezt követően a marosvásárhelyi Talajtani és Agrokémiai Hivatal munkatársaként tevékenykedett, majd a Gyümölcstermesztő Kutatóállomás csapatát erősítette. Kiemelkedő szerepet játszott az országos Talajtani Társaság talajgenetikai és rendszertani bizottságában, és 1977-ben a bukaresti egyetemen védte meg doktori értekezését a Küküllő menti dombvidék negyedkori lejtőfolyamatairól. Az 1989-es romániai politikai változások után aktívan részt vett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének megalapításában. 1993-tól a 2000-es évek elejéig a Szent István Egyetem nyárádszeredai kihelyezett kertészeti tagozatának dékánjaként dolgozott, ahol jelentős hatással volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi campusának létrehozására is. Jakab Sámuel munkássága főként a talajgenetika, talajföldrajz és lejtőfejlődési folyamatok köré összpontosult, de orvosföldrajzi megfigyelései is figyelemre méltóak. Legfontosabb művei közé tartozik az „Életünk és a termőtalaj” (1985), a „Talaj és környezet” (1998), a „Termőföldünk, az őstelevény” (2004) és az „Életünk forrása, a termőföld” (2009). Szakmai írásait számos tudományos folyóirat közölte, mint például a Buletinul Societăţii de Ştiinţe Geografice és a budapesti Geographica Medica. Ismeretterjesztő publikációi pedig olyan lapokban jelentek meg, mint A Hét, a Falvak Dolgozó Népe, vagy a Népújság. Jakab Sámuel nemcsak a tudományos életben, hanem baráti kapcsolataiban is maradandó nyomot hagyott, és öröksége tovább él mindazokban, akiknek tudását átadta.

A lehullott levélszőnyegen itt-ott már megcsillan a dér, akár Demény Ottó lírájában.

Az őszi hajnalok ragyogása olyan, mint egy titkos festmény, melyet a természet ecsetje kelt életre. A levegőben megbúvó frissesség és a harmatcseppek csillogása varázslatos atmoszférát teremt, ahol a nap első sugarai óvatosan felfedik a világ szépségeit. Az avar színei élénkebbek, a fák lombjai aranylóan csillognak, miközben a csendben csak a madarak éneke hallatszik. Minden hajnal egy új kezdet, egy új lehetőség, amelyben az idő megállni látszik, és a lélek feltöltődhet a természet nyugalmával.

Mikor a nap már egyre hidegebb

köveken pásztáz s a néma terek

Az árva padjain csillagfényként ragyog a dér.

Az álmok karjaiba merül, és melegen betakarózik, mintha a világ zaja távolabbra sodródna.

A fáradt, megpróbált világ.

Ha lélegzik, az ónszinti deret, mint egy titkos világ, melyben a természet és a csodák egyesülnek.

A nehéz lehelet lágyan sodorja magával a teret, mintha a világ súlya egy pillanatra felemelkedne.

A természet csodás palettájával festett, békés időszak.

A fekete hátú föld simogatva terül el, mintha az idő lágyan elnyújtaná.

A termékenység bőséges napjait varázsoljuk egyedivé!

A nyugalom és a béke hangulata veszi át a helyét.

Mindezeket figyelembe véve, tiszteletteljes üdvözletemet küldöm.

Képzeld el, hogy 2025 áprilisában ünnepeljük Áprily Lajos 138. születésnapját. E jeles alkalommal a költő szellemi örökségét idézzük fel, és megemlékezünk a magyar irodalom kiemelkedő alakjáról. Ezen a napon a verssorok újra életre kelnek, és a természet szépségei, valamint az emberi érzelmek mélységei inspirációt nyújtanak számunkra. Ünnepeljük együtt a líra varázsát és Áprily Lajos életművének gazdagságát!