Sajgó Balázs atya elmélkedése a Szentháromság vasárnapjára különleges fényt vet a hit mélységeire. Az „Őáltala, Ővele és Őbenne” kifejezések nem csupán teológiai fogalmak, hanem az Isten és az emberi lélek közötti szoros kapcsolatot is tükrözik. Az atya g

Ez a körforgás, a kinyújtott és összekulcsolt kezek folyamata örökkévalóan működik Istennél. Ezt csak annyival szeretném kiegészíteni, hogy néha a jobb kéz előre nyúlik, és ezzel elfogadja a balt. A Fiú is mély szeretettel viseltetik az Atya iránt, Ő is ad neki, és az Atya örömmel fogadja ezt. A Fiú önmagát is ajándékozza, amikor a Szentlélek által kölcsönösen szeretik egymást. Kölcsönösen adnak és elfogadnak, mert egyedül szeretni lehetetlen!

A Szentháromság titka a teológia területén valóban lenyűgöző, és a tudományos magyarázatok során sokszor szemet gyönyörködtető érvek sorakoznak fel. Azonban, ha csupán racionális megközelítést alkalmazok, idővel úgy érzem, hogy elmerülök a logikusnak tűnő érvek labirintusában, és nehezen találom meg az utamat a mélyebb megértés felé.

A képek számomra mindig is közelebb hozták a titkok mélyét, és egy különösen szép történet bontakozik ki előttünk, mely két nyugdíjas teológiai tanár beszélgetéséről szól. Évtizedekig osztoztak az egyetemi katedrán, azonban az idők múlásával ritkán találkoztak. Amikor végre újra összefutottak, nem a múlt szép emlékeiről beszélgettek, hanem – szokásukhoz híven – azonnal a teológiai kérdések tengerébe merültek, mintha csak tegnap fejezték volna be a közös órákat. Kezdetben apróbb, kevésbé jelentős témák kerültek szóba, de hamarosan a Szentháromság komplex kérdése is terítékre került. A vendéglátó atya, aki évtizedeken át tanította ezt a misztikus tantárgyat, így kezdte el mondandóját: "Harminc év tanítás után belátom, hogy sok mindent másképp kellett volna megközelítenem. A Szentháromságot sokkal egyszerűbben kellett volna bemutatnom. Most viszont lehetőséget adok neked, hogy megértsd a Szentháromság lényegét!"

Ez a felvezetés igazán kíváncsivá tette a vendéget, aki évek múltán is jól emlékezett arra, hogy mennyit beszélgettek, sőt vitatkoztak annak idején a katolikus hit ezen valóban legtitokzatosabb, legnehezebben megközelíthető igazságáról. Ekkor a vendéglátó atya a következő magyarázatba kezdett: bal kezét kissé előrenyújtva, kinyitotta a tenyerét: "Ez az Atya, a mennyei Atya, az első isteni személy. Ő az, aki mindig ad, adományai megmutatkoznak a teremtésben és a gondviselésben."

Majd előrenyújtotta jobb kezét, és magához vonta, miközben így szólt: "Ez itt a Fiú, a második isteni személy, aki mindig nyitott. Elfogadja mindazt, amit az Atya kér tőle, és mindent, amit az emberek szeretetteljes szívvel felajánlanak Neki." Ekkor a vendég közbeszólt: "Most már igazán kíváncsi vagyok, hogyan fogod bemutatni a Szentlelket." Erre az atya egyszerűen összeillesztette a két kezét: "Ez pedig a Szentlélek, aki összeköti és egyesíti az Atyát és a Fiút."

Ez a körforgás, a kinyújtott és összekulcsolt kezek folyamata örökkévalóan működik Istennél. Ezt csak annyival szeretném kiegészíteni, hogy néha a jobb kéz előre nyúlik, és ezzel elfogadja a balt. A Fiú is mély szeretettel viseltetik az Atya iránt, Ő is ad neki, és az Atya örömmel fogadja ezt. A Fiú önmagát is ajándékozza, amikor a Szentlélek által kölcsönösen szeretik egymást. Kölcsönösen adnak és elfogadnak, mert egyedül szeretni lehetetlen!

Isten sosem magányos: "Mi hárman vagyunk" - fogalmazta meg valaki egy különleges módon. Ez a teljes ÉN, aki nem egyedül létezik... Ő a minden emberi közösség alapja, s egyben a legkisebb egység, a család fundamentuma is!

A Szentháromság hitigazsága mélyen megérint, és csak akkor tudom igazán felfogni, ha mindennapi életemben Őáltala, Ővele és Őbenne járok. Ez az élmény fokozatosan megmutatkozik, és erről tanúskodom: elsősorban tetteimmel, majd amikor kérdéseket kapok életvitelemről és magatartásomról, szavakkal is kifejezem. Mert a Szentháromságban való Élet nem csupán elméleti fogalom, hanem olyan erőt és tartást ad, amely az Isteni Személyek kölcsönös szeretetéből fakad. Ez a szeretet áthatja lényemet, és arra inspirál, hogy az életem minden területén tükrözzem ezt az összetartó, szeretetteljes kapcsolatot.

Amikor az Ő lénye által, Ővele és Őbenne élek, a bennem megszülető szeretet olyan erővé válik, amely túlcsordul. Gyakorlatias szeretetben mozgok, mások felé nyitva, és igyekszem közösségeket építeni. A Szentháromság életének közösségéből merítek, és ennek a szeretetközösségnek részesévé válok. Ez a kapcsolat nem csupán egyedüllét, hanem egy folyamatos párbeszéd, amelyben a közösség és az egység állandóan jelen van.

A szeretet a Szentháromság alapvető esszenciája: az Atya szívből szereti a Fiút, a Fiú pedig viszontszeretettel tekint Atyjára, és ezt a mély köteléket a Szentlélek fűzi össze közöttük. Ez a szeretet arra ösztönöz bennünket, hogy ne zárkózzunk el a világtól, hanem közösségben, egységben éljünk, hiszen az igazi boldogság a másokkal való kapcsolatokban rejlik.

Akár hiszem, akár nem, a szeretet létezése független a hitemtől. Ha ez nem így lenne, már rég eltűntünk volna erről a bolygóról. Ferenc pápa egy emlékezetes történetet osztott meg, amikor egy alkalommal hosszú órákon keresztül gyóntatott. Ekkor találkozott egy nyolcvanéves, bölcs asszonnyal, akinek a szemei tele voltak reménnyel és életkedvvel. "Kedves Mama, miért jött gyónni, hiszen úgy tűnik, nincsenek bűnei?" - kérdezte a jövőbeli pápa. "Atyám, mindnyájunknak vannak bűnei, és Isten mindenért megbocsát" - válaszolta az asszony határozottan. "De honnan tudja ezt?" - faggatta tovább Bergoglio atya. "Ha Isten nem bocsátana meg, akkor a világ nem létezne" - felelte az idős hölgy, bölcsessége nyomán pedig a gyónási szentség új értelmet nyert.

Isten minden bűnt megbocsát, csupán arra vár, hogy nyitott szívvel közelítsek felé.

Egészen közel jött - itt van. A Szentlélek kiáradásának ünnepe ezt igazolja, csak nem tulajdonítunk elég nagy fontosságot. Az Atyáról beszélünk, a Fiúról még többet, de a Szentlélekre, Aki elvezet a Szentháromság teljességébe, túl kevés időt szánunk. Még nyolcadát sem ünnepeljük meg, pedig a Szentlélekben van a mi lelkünkhöz legközelebb. És a Szentlélekben van visszautunk az Atyához - Krisztus által!

Egy kisgyerek egyszer egyetlen szóban fogalmazta meg a Szentháromság titkát: ATNYAISTEN. Ez a kifejezés mélyen megérint, és érdemes lenne közelebb engedni magamhoz.

Soha nem érzem magam magányosnak, ha tudatosan jelenlévővé válik számomra. Amikor Vele együtt vagyok, akkor megélem az Atya támogató erejét, a Fiú gyógyító hatását és a Szentlélek által hozott boldogságot.

A tapasztalat után már nincs szükség szavakra. Csak annyit kell tennünk, hogy élünk általa, vele és benne.