Auschwitz, a borzalmak színhelye, ahol a túlélők lelkét mély sebek fűzik össze. Az ott átélt élmények olyan fájdalmasan mélyre hatoltak, hogy sokukban egyfajta lelki érzéstelenítés alakult ki. Ez a belső üresség és zűrzavar sokszor még a legegyszerűbb kér

Amikor megérkeztünk Auschwitzba, összekulcsoltuk a kezeinket, és így álltunk Mengele elé. A barátom azt mondta, hogy diák, míg én azt válaszoltam, hogy borbély vagyok. Őt a halál útjára vezették, engem pedig munkára rendeltek.

András még nem töltötte be a 16. életévét, amikor elhurcolták. Az Auschwitzban és később Mauthausenben eltöltött 11 hónapról sosem beszélt, mintha egy láthatatlan fal zárta volna el őt a múlt fájdalmától. A családjában sosem került szóba, hogy ő kamaszként milyen szörnyűségeken ment keresztül, és az sem, hogy az édesanyja soha nem tért vissza Auschwitz fogságából. A szavak hiánya, mint egy nehezen emészthető titok, mindvégig ott lebegett a levegőben, megnehezítve a gyászt és a feldolgozást.

Hogyan értelmezhetjük később az olyan mindennapi viselkedési szokásokat, mint a megszállott kézmosás vagy az étkezés szédítő gyorsasága? A családtagok csak sejtették, hogy ezek mögött mélyebb jelentések húzódhatnak. Ez a leírás egy fiókban rejtőző önéletrajzból származik, ahol a családi anekdoták és titkok különálló világot alkotnak. Szavakba öntve, de soha ki nem mondva.

Sok holokauszttúlélő Andráshoz hasonlóan magába zárta a deportálás emlékeit. Az utókor lehet, hogy meghallgatná őket, de nagyon sok történet már eltemetve marad a túlélőkben. "Nem akarok még ilyen kevéssel a halálom előtt is Auschwitzra gondolni" - hárította el a történészi érdeklődést a 999 fogoly című könyvben szereplő, akkor 92 éves egyik túlélő, Ruzena Gräber Knieža. És az elzárkózás érthető.

Auschwitz felszabadulásának a 80. évfordulója ugyanakkor azt is jelenti, hogy holokauszttúlélők már nagyon kevesen vannak. Nem véletlen, hogy az idei auschwitzi megemlékezésen a politikusokat kiszorították a megszólalás lehetőségéből, és a figyelem teljes mértékben a még itt lévő túlélőkön van.

A túlélők közül sokan nem beszéltek az átélt borzalmakról, így akartak felejteni, de olyanok is voltak, aki el akarták mondani, ami velük történt - mondja a két különböző megküzdési stratégiáról Bárdos Katalin pszichoterapeuta.