Az ókori görög társadalomban előfordult, hogy a kutyák húsát fogyasztották, ami különösen a nehéz időkben, éhínség idején vált gyakorivá. Ezen jelenség a kultúra és a társadalmi normák sokszínűségét tükrözi, hiszen a kutyák, mint háziállatok, különböző sz

Az ember és a kutya különleges kapcsolata évezredekre nyúlik vissza, és a legtöbbször tényleg munkatárs, barát házikedvenc szavakkal írható le a négylábúakhoz fűződő viszony. Gondoljunk Argoszra, aki 20 évig várta haza gazdáját, Odüsszeuszt, majd amikor meglátta, megcsóválta a farkát és kilehelte a lelkét. Az ókori Görögországban a leggyakrabban ábrázolt kutya a vadászkopó volt, ám a görögök legalább ugyanannyira kedvelték a kisebb termetű fajtákat, az ölebeket is. Ezek közül a legelterjedtebb a máltai kutya volt, a mai máltai selyemkutya őse, amelyeket a gazdáik - főleg férfiak - mindenhova magukkal vittek - írja a Múlt-kor.hu. A kutyák kedvelt vadásztársak voltak, és nyájak őrzésére is alkalmazták őket, védték az otthonokat, de még a katonaság is alkalmazott kutyákat, fontosnak tartották a tudatos tenyésztést és a megfelelő kiképzést.

Az ember-kutya kapcsolatnak azonban az ókori Görögországban is voltak sötétebb vonatkozásai, egy megkérdőjelezhető valódiságú spártai szertartásban például kutyát áldoztak az isteneknek. Plutarkhusz szerint csaknem minden görög használt kutyákat a megtisztulási szertartásokhoz, ezek a leírások szerint igencsak változatosak voltak: néhol fiatal férfiak egy feltehetően élő kutyával dörzsölik át magukat, máshol a macedónok négyfelé vágják az állatot. Fogamzás elősegítésére például kölyökkutyák zsírját kellett kisütni és megenni, vagy a kibelezett és gyógyfüvekkel megtömött, majd megsütött kölyökkutyából felszálló füstöt kellett a méhszájhoz irányítani - ez a vándorló méh nevű (nem létező) állapotra jelentett volna gyógyírt. A görögök olyannyira nem voltak húskedvelők, hogy a nehéz idők jelének tekintették, ha a húsra kellett hagyatkozniuk, ilyenkor azonban gyakran a kutyához nyúltak:

Valószínű, hogy inkább a sok kóbor állatra figyelnek, mint a saját házikedvenceikre.

Bár előfordult, hogy megsütötték a kutyákat, jellemzőbben inkább felaprították és megfőzték a húst, így őrizve meg annak aránylag alacsony zsírtartalmát. A kutyaevésre leginkább a bronzkor régészeti lelőhelyei, például Lerna és Kastro szolgálnak forrásul. Ez még önmagában nem bizonyítja, hogy a klasszikus kor Görögországában is fennmaradt ez a szokás, de a hippokratészi gyűjtemény szövegeiben is fennmaradtak utalások a kutyahús fogyasztására és annak lehetséges egészségügyi hatásaira.