Daradics Kinga, az eMAG vezetője úgy véli, hogy a román vásárlók fogyasztási szokásai sokkal aktívabbak és intenzívebbek, mint a magyar piacon tapasztalható trendek.
Kisebbségi is, nő is, mégis már harmincévesen egy félmilliárd dollár értékű céget vezethetett a csíkszeredai panelban felnőtt közgazdász. Vezetőként volt, hogy egyedül ült nőként egy teremben, és hamar megfogadta azt a tanácsot, hogy a beosztottaknak nem szeretniük, hanem tisztelniük kell a főnöküket. Hogyan alakult a viszonya a román emberekkel, és mivel magyarázza, hogy Románia az utóbbi időben lehagyta Magyarországot?
Kisiskolás volt az 1989-es romániai forradalom idején. Hogyan élte meg a rendszerváltás első éveit?
Gyerekként az izgalmas változások közül számomra a külföldi tévécsatornák megjelenése volt a legkülönlegesebb. Emlékszem, ahogy az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság képernyőjére tapadtam, és úgy éreztem, mintha egy új világ nyílt volna meg előttem. Amint lehetőségem adódott, azonnal útnak indultam külföldre. 2001-ben hosszabb időt töltöttem az Egyesült Államokban, ahol fiatal egyetemistaként nyári munkák után kutattam. Volt, hogy egyszerre három munkahelyen is dolgoztam, váltott műszakban. Minden lehetőséget megragadtam: pincérkedtem, takarítottam, és árufeltöltéssel foglalkoztam – mindezt a kalandvágy és az új élmények keresése hajtott.
Pont 2001-ben? Emlékszel, hogy éppen merre jártál a terrortámadások idején? Az az időszak mindannyiunk számára mély nyomokat hagyott. Hol voltál, amikor a világ megváltozott? Milyen érzések kavarogtak benned, amikor a hírek elkezdtek terjedni? A történetek, amelyek akkoriban születtek, örökre megmaradnak a memóriánkban.
A tévéből érkeztek az első hírek, és amikor élő adásban láttuk a leomló tornyokat, szinte el sem akartuk hinni, hogy ami történik, az nem egy fiktív film, hanem a valóság. Azonnal kikapcsoltuk a készüléket, és elindultunk a Niagara-vízeséshez, hogy egy kicsit kiszabaduljunk a feszültség alól. Ott, a vízesés zúgása mellett realizáltuk, hogy a világ körülöttünk megváltozott: minden le volt zárva, a határ, a hajók, és még a telefonok és bankkártyák sem működtek. A valóság súlya ekkor végre ránk nehezedett.
Magyar nőként Romániában sikeres pályafutást tudhatok magaménak, és büszkén mondhatom, hogy többször is megválasztottak az ország egyik legbefolyásosabb nőjének. Ez az elismerés számomra nem csupán a személyes siker szimbóluma, hanem a közösségem és a kultúrám fontosságát is hangsúlyozza. Olyan lehetőségeket teremt, hogy a női szerepvállalás fontosságát népszerűsíthessem, és inspirálhatom a fiatal lányokat, hogy bátran kövessék álmaikat. Az elismerés felelősséggel is jár, hiszen szeretném, ha a munkám révén hozzájárulhatnék a társadalom fejlődéséhez és a különböző kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.
Ezek az elismerések sosem egyéni, hanem csapattal közösen elért eredményt tükröznek. Számomra leginkább annak volt jelentősége, hogy ezeken a listákon sokszor én voltam a legfiatalabb szereplő.
