Dombovári Vanda életében egy különös fordulatot hozott kisfia, aki véletlenül segített neki felfedezni élete nagy szerelmét.

Dombovári Vanda az anyaságban teljesedett ki, az élet értelmét pedig a hétköznapok csendes szépségében találta meg

"Ez interjú? Ne viccelj már, ki érdeklődne irántam?" - kérdezi, amikor észreveszi, hogy a találkozónk jóval több, mint csupán egy baráti kávézás. Megállapodunk, hogy kérdezni fogok, de ha unalmasnak találja, akkor nem írom meg a beszélgetést. Ám ahogy mesélt az anyaságról, az életéről és a mindennapi kihívásairól, végül mégiscsak én kerültem a "győztes" szerepébe. Dombovári Vanda szívből jövően osztotta meg tapasztalatait, és igazi öröm volt hallgatni őt.

Volt egy nagyon intenzív időszakod az RTL-en, aztán szinte teljesen eltűntél. Mi van veled mostanában?

Remélem, nem tűnök túl ambíciótlannak, de az anyaságban találtam meg igazán önmagamat. A fiam, Gergő, annyira csodálatos, hogy néha úgy érzem, "túl tökéletes ahhoz, hogy tőlem származzon" (nevetek). A jósága, a humorérzéke és a kedvessége minden nap elvarázsol. Későn vágtam bele az édesanya szerepébe, és ebbe a csodálatos világba mindent bele akartam adni, amit csak tudok. Őszintén mondom, hogy semmire nem vágyom jobban, mint a vele töltött időre. Csak arra törekedtem, hogy a legjobb anya legyek, vagy legalábbis elégedett a teljesítményemmel.

Amikor végre felhagytam azzal, hogy mindent tökéletesen csináljak, akkor kezdtem igazán jónak érezni magam... Az elvárásaim, amelyeket saját magamnak állítottam, eltűntek, és ezzel együtt egy újfajta szabadságot nyertem. Ez a változás nemcsak nekem, hanem a gyermekemnek is jót tett. Három éven át együtt éltünk, szinte egybeolvadtunk. Amikor Gergő négyéves lett, és Gyulára költöztünk, nem a visszahúzódás volt a célom, hanem hogy egy szép, vidéki életérzést adjak neki, tele felfedezésekkel és kalandokkal.

Ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom a Gyulai Várfürdő marketing- és kommunikációs igazgatói pozícióját. Hiszen ott, ahol én magam felnőttem, lehetőségem van arra, hogy a saját gyermekemnek is megadjam azt az élményt, amit én is átéreztem. Itt bátran kiengedhetem őt a szabadba, mászhat fára, és olyan szabad életet kínálhatok neki, amilyet Budapesten nem tudnék. Ráadásul engem is lenyűgöz az új élet lehetősége és varázsa.

Valóban úgy alakítottad, hogy három éven át kizárólag vele fogsz lenni, és egyáltalán nem tervezel semmiféle munkát vállalni?

Igen. Nem gondolom, hogy old school lennék, de pontosan tudtam, hogy az első három évnek milyen különös jelentősége van. Bizony én abba a három évbe mindent beletettem! Éjjel-nappal Gergővel voltam. S bár előre nem tudtam, hogy hogyan alakul az élet, nem csak a kötelességtudat tartott mellette, hanem én magam is élveztem ezt az időszakot. Szinte újra rácsodálkoztam a világra, megláttam az összes olyan apró dolog szépségét, amelyek az elmúlt évek munkával teli időszakában fel sem tűntek.

Egy kisgyermek mellett nyilvánvaló volt, hogy a hajnali műsorok nem voltak opciók, de a munkám miatt nem is izgattam magam. Az első három év tele volt szeretettel, és bár a nem alvásból adódó nehézségek nálunk is megjelentek, minden egyes pillanat megérte! A második évben beírtam Gergőt bölcsődébe, de ő igazából csak "levelező" státuszban járt, hiszen mindig akkor vittem, amikor éppen akadt egy olyan forgatás, ami igazán izgalmas és kihívásokkal teli volt a számomra. Az óvodában már volt némi szigor, de gyakran kivettem őt fél napokra, és ilyenkor anya-fia napokat tartottunk. Rendkívül élveztem ezt az időszakot, és úgy érzem, sok anyának lenne igénye hasonló élményekre.

Ha éppen volt munkád, akkor magaddal vitted Gergőt?

Természetesen! Íme egy egyedi változat: Igen, mivel a legtöbb munkám szerződéses jellegű volt, különösen a színpadi konferálások terén, lehetőségem nyílt arra, hogy magammal vigyem őt. Nem annyira azért választottam ezt a megoldást, hogy szocializálhassak, hanem mert anyukámon kívül nem igazán volt más támogatóm. A bébiszitter csak olyankor jött hozzánk, amikor tényleg elkerülhetetlenné vált a segítsége, nem csupán azért, hogy nekem könnyebb legyen a dolgom.

Hogyan kezelte ezeket a helyzeteket?

Egyszer egy műsorban együtt dolgoztam Győrfi Pállal, és ekkor a hároméves Gergő feljött a színpadra. Pali és közém állt, világosan jelezve, hogy én vagyok az ő anyukája. Hihetetlenül magabiztos volt, szinte észre sem vette a színpad adta helyzetet, de én sosem szeretném, ha kényszerből szerepelne. Az ilyen pillanatok mindig különlegesek számomra, de nem akarom, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.

A gyermekvállalás nem csupán egy új fejezetet nyitott az életed lapjain, hanem egy teljesen új szerepkört is hozott magával. Nem éreztél félelmet az előtt álló kihívásoktól?

Egyre inkább magával ragad a sok új lehetőség és a marketing világának sokszínű kihívásai. Van benne egyfajta titkos vonzerő, hogy vajon sikerül-e mindezt megugranom. Mindannyian tudjuk, hogy hétévente megújulnak a sejtjeink, ezért a Dalai Láma is azt ajánlja, hogy minden hét évben vágjunk bele valami újba. Én személy szerint nagyon kötődöm Gyulához a gyerekkorom miatt, de be kell vallanom, hogy amikor visszaköltöztem, már nem azt a játszóteret találtam, ami az emlékeimben élénken élt. Azóta két generáció is eltelt, és a régi világ sokat változott.

Én harmincöt évvel ezelőtt megéltem ott, hogy a fán csücsültünk órákig, bandákba verődve bicikliztünk, kulcsos gyerekként szabadon és veszélyek nélkül éltünk. Én ezért mentem, de mivel nem találtam, hát megteremtettem a saját grundunkat. Nem mindig volt egyszerű a lavírozás, hogy a digitális világot "kívül hagyjuk", egy ideig ketten voltunk, aztán egyre több anyuka csatlakozott hozzánk, és szépen kialakult az a nyitott közeg, ami az én szülői szerepemre is fantasztikus hatással volt.

A párod is könnyedén alkalmazkodott ehhez az életstílushoz?

Gergő apukája egy igazán különleges ember, de az életünk útjai elváltak, és majdnem hét évig egyedül neveltem a kisfiunkat. Aztán a párommal való találkozásunk valójában a fiamnak volt köszönhető. Soha nem terveztem új kapcsolatot; ezt a gondolatot szinte el is hessegettem, mert úgy éreztem, hogy anyaként teljesen kiteljesedtem. Kicsit úgy voltam ezzel, hogy már volt részem boldogságban és bánatban is, így nem vágytam újabb bonyodalmakra. A játszmákat és ügyeskedéseket sosem kedveltem, és soha nem akartam olyan kapcsolatot, ami nem tiszta és őszinte. Úgy érzem, hogy sok szempontból ez az egész nem az én világom.

Unalmasnak tartom magam, mert a kapcsolataimat a régi, klasszikus módon szeretem kialakítani. Ha ez nem lehetséges, akkor inkább lemondok róla. Számomra a hűség alapvető érték. Nem zavar, és nem is ítélem el azokat, akik másképp gondolkodnak, de az én utam egyértelmű. Érdekes módon, minél inkább próbáltam ellenállni az udvarlásnak, annál inkább sodródtam a helyzetbe. Egy alkalommal a focipályán találkoztam egy férfival, aki több gyerekkel együtt játszott. Gergő, a fiam, odament hozzá, hogy csatlakozzon. Bemutatkoztunk, és hónapokig együtt néztük a fiúk mérkőzéseit. Ő Pesten élt, mi pedig Gyulán, de az idő, amit együtt töltöttünk, sok szép emléket hozott létre.

A gyerekek és a foci hozott össze minket, én főleg a humorába, és a jóságába szerettem bele. Mert nálam "a jóság szexi"! Így aztán egy idő után nem tudtam ellenállni, pedig úgy éreztem, hogy olyan távol vagyunk egymástól, hogy fizikai képtelenség megoldani a logisztikát. De a szeretet erősebb köteléknek bizonyult, s bár nem élünk együtt, sokat vagyunk együtt. Olyan sodró szerelem lett belőle négy évvel ezelőtt, amiről nem gondoltam, hogy 40 felett bárkinek megadathat.

Ha már az életkor került terítékre: hogyan is állsz te ezzel a fogalommal?

Nem vagyok a tipikus nő, ha erről a témáról van szó, és soha nem éreztem szükségét, hogy szégyelljem a koromat. Az évek múlása számomra inkább felszabadító, mint aggasztó; ahogyan az idő halad, én is egyre lazábbá válok – mint a kötőszövetem! Ez pedig teljesen rendben van, hiszen az élet egy folyamatos átalakulás. Merem vállalni a gyengeségeimet is, és nem stresszelem magam azon, hogy tíz évvel fiatalabbnak tűnjek; az nem én lennék. Egyszerű, vidéki lányként az lenne a könnyebb, ha fiatalabbnak néznének? De én nem szeretem a kiskapukat vagy a felesleges álarcokat. A szarkalábaim és a nevetőráncaim száma csak nőni fog, hiszen sokat nevetek – de ennél nagyobb problémám sose legyen az életben!

Valószínű, hogy ez a laza hozzáállás tükröződik rajtad, hiszen az elmúlt évek során alig változtál. Pedig akár aggódhattál volna emiatt is, hiszen most is a képernyő előtt vagy, csupán más formában.

Én tudtam, hogy az internet nagyon gyorsan leváltja a televíziózási szokásainkat, vagy talán, hogy teljesen átrendezi. Egyértelmű volt, hogy domináns szerepe lesz a szórakoztatóiparban, de hogy ilyen gyorsan, arra nem voltam felkészülve. A streaming óriási lendülettel jött, látott, győzött és azóta is itt van. Palik Laci és Wágner Tomi hívott, hogy szeretnék, ha csatlakoznék a podcast műsorukhoz. S mivel azt mondták, hogy a csillogást még látják a szememben, viszonylag hamar meggyőztek. Mert ez nem egy ipari futószalag, van idő a beszélgetésekre, ettől pedig lelkes lettem. Ingázom, ezért van, hogy adások előtt csak három órát alszom, de akkor sem esik nehezemre, nagyon szeretem csinálni.

Korábban már együtt dolgoztál velük? Mennyire voltak biztosak abban, hogy remekül fogsz illeszkedni a csapat dinamikájába?

A munkamorálomat a két fiú jól ismeri, hiszen Tomival már korábban is együtt dolgoztunk egy külföldi produkció keretein belül. Úgy érzem, hogy észrevették, mennyire kitartó vagyok – bármennyit elbírok, és közben az emberek iránti szeretetem is megmutatkozik. Filantrópiának ez a formája kifejezetten értékes ebben a szakmában. Szeretek beszélgetni, és talán van is tehetségem hozzá. Mindig igyekszem azt a kérdést feltenni, ami igazán foglalkoztatja a nézőket. Ez a hármas felállás különleges dinamikát teremt minden egyes beszélgetés során, és rendkívül hálás vagyok a fiúknak, hogy a forgatások alatt figyelembe veszik az életvitelem sajátosságait.

Mivel töltöm a szabadidőmet, amikor éppen nem a munkámra koncentrálok? Számomra a kikapcsolódás és feltöltődés egy különleges utazás. Szeretek elmerülni a könyvek világában, ahol más perspektívák és történetek segítenek feltöltődni. Emellett a természetben való barangolás is revitalizáló hatással bír számomra; egy hosszú séta vagy egy kirándulás a hegyekben mindig új energiával lát el. A zenehallgatás és a kreatív tevékenységek, mint a rajzolás vagy a festés, szintén fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek a pillanatok lehetőséget adnak arra, hogy kifejezzem magam, és elengedjem a mindennapi stresszt. A barátaimmal eltöltött idő, közös programok, nevetések és beszélgetések pedig mindig feltöltenek és boldogsággal töltenek el. Számomra tehát ezek a tevékenységek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a munka mellett egyensúlyban maradjak.

A kisfiam vágya volt elsősorban, hogy legyen egy zsebkendőnyi kertünk. Én mindig, mindenhol a harmadik emeleten laktam, soha nem volt kertem. Gergő viszont szerette volna, pasisnak tartotta, hogy locsolja, gondozza az a "szép zöld gyepet"... Egy hétig tartott a lendülete, aztán rám maradt, de nem bánom. Esténként pedig a saját szórakoztatásomra táncolok, ha fáradt vagyok, akkor különösen jólesik. Ez már szinte rituálé, és élvezem, hogy egyik szomszédot sem zavarja.

Biciklivel közlekedem mindenhol, így igazán szabadnak érzem magam. A "jobb későn, mint soha" elv alapján végre elkezdtem a jogosítvány megszerzését is. Imádok úszni; a víz alatt uralkodó csend varázslatos érzést nyújt. Amikor úgy érzem, hogy kezd kimerülni a lelkem, egyszerűen lemerülök a víz alá, mert szükségem van arra, hogy egy kicsit csak magamban legyek, rendezni a gondolataimat. 45 éves koromig irigykedtem az olaszokra, akik könnyedén élvezik az élet édes semmittevését. Most már megengedem magamnak, hogy időnként csak ülök a kanapén, és meditálok kicsit: nem olvasok, nem nézek tévét, csak létezem. És így semmi fontosról nem maradok le.

A fiad már a kamaszkor küszöbén áll. Vajon a köztetek lévő kapcsolat megmaradt olyan szorosnak és bizalmasnak, mint amikor még kicsi volt?

Igen. Nincs titka előttem, mindent megbeszélünk. Egyrészt soha nem ítélem el semmiért, tudja, hogy bármit, bármikor elmondhat. Korrekt srác. Én sem féltem soha kimutatni az érzelmeimet, ebben szocializálódott, természetes, hogy ő is ilyen lett. Nekem elég erőteljes a nevetésem, azt néha szóvá teszi, ha éppen valahol vagyunk, és mindenki minket néz, de bármikor képes ő is könnyesre röhögni magát. Képzeld, tavaly az 50. szülinapomra kaptam egy meglepetés szicíliai utat a férjemtől.

Olyan életet álmodoztál, amikor tinédzserként ezt a vágyat megfogalmaztad magadban?

Kívülről talán unalmasnak tűnik az életem, de számomra ez a legédesebb kaland. Nem hajszolom a nagy álmokat, hiszen a mindennapok apró csodáiban találom meg a boldogságomat. Van azonban egy titkos vágyam: egyszer szívesen felfedezném a Földünket egy űrállomásról. Ahogy a technológia fejlődik, talán ez a lehetőség nem is olyan távoli. De még ha nem is valósulna meg, akkor sem keseregnék, mert a legfényesebb csillagom valójában Gergő.