Nicușor Dan, a fővárosi polgármester, egyetemi tanárt bízott meg az alkotmánybíróság tagjának posztjával. A döntés célja, hogy a jogi szakértelmet és tudományos hátteret erősítse a bíróság munkájában. Az új alkotmánybíró kinevezése várakozásokat keltett a

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Az alkotmánybíróság új tagjának megbízatása július 13-án lép életbe, és a mandátuma kilenc évre szól – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Dacian Cosmin Dragoș a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának tanára és doktorátusvezető az egyetem Jogi Karán.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Dacian Cosmin Dragoș elismert szakember a közigazgatási és európai jog terén, Marie Curie-ösztöndíjas volt a Michigani Állami Egyetemen (2005-2006) és a Világbank közbeszerzési szakértőjeként is tevékenykedett (2020-2023).
Kiemelkedő szerepet vállalt a közigazgatási perrendtartás (2006-2008 és 2020-2021) és a közigazgatási törvény (2010-2011) megalkotásában, továbbá jogi szakértőként három éven keresztül aktívan részt vett a Verespatak-perben, ahol Románia képviseletét ellátó csapat tagja volt.
Nicușor Dan államfő egy keddi Facebook-bejegyzésében bejelentette, hogy Dacian Cosmin Dragoș kinevezésre került alkotmánybíróként.