Advent varázsa Székelyudvarhelyen: egy különleges esemény keretében négy különböző helyszínen gyújtanak gyertyát, hogy együtt ünnepeljünk a közelgő ünnepek szellemében. Csatlakozzon a közösséghez, és tapasztalja meg a fények és a hagyományok összefonódásá
Kétnaposra bővül, ugyanakkor rendhagyó módon más helyszínen lesz az e havi hagyományos vásár hétvégén Székelyudvarhelyen - közölték egy sajtótájékoztatón, ahol az is elhangzott: idén négy helyszínen lesz adventi gyertyagyújtás.
A városvezetés idén az adventi időszak programjait a lakókkal való konzultációk eredményeire alapozva alakította ki - jelentette be sajtótájékoztatón Dávid Endre, Székelyudvarhely alpolgármestere. Kiemelte, hogy olyan mikroközösségi eseményeket terveznek, melyek eddig nem voltak jelen a lakónegyedek életében, ezzel is erősítve a helyi közösségek összetartozását és dinamizmusát.
Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője elmondása szerint nagyon sokan kifejezték, hogy kedvelik a hagyományos havi vásárt, azonban gyakran távolinak érzik a Városháza teret, amely az esemény szokásos helyszíne. Többen javasolták, hogy időnként a Bethlen-negyedi parkban legyen megrendezve a vásár. Ennek megfelelően