Emlékszel arra az első erotikus filmre, amely beírta magát a mozivászon történetébe? Idén ünnepeljük az Édes élet 65. évfordulóját!

A Pokoli rokonok lenyűgöző sztárja, Dobó Kata, felfedte titkos gondolatait Árpa Attiláról: "Egyszer megkértem őt, hogy..."

A magyar premierre mindössze 2 évet kellett várni, míg a spanyolországi ősbemutatóhoz 21 évnyi várakozásra volt szükség, köszönhetően az egyházak tiltakozásának a botrányosnak ítélt jelenetek miatt. Összegyűjtöttünk néhány izgalmas érdekességet, amelyek a legendás film háttérből kimaradtak.

A film olasz producere azt szerette volna, ha Marcello szerepét Paul Newmanre osztják, Fellini azonban hallani sem akart róla. Ő úgy gondolta, az amerikai színész túlságosan elbűvölő a szerephez, ő inkább az a típus, akit a paparazzók üldöznek, és nem fordítva. A legendás producer, Dino De Laurentiis ezután Gérard Philipe-ot javasolta, ugyanis Marcello Mastroiannit "túl puhánynak és jóságosnak tartotta, inkább családos embernek, mint olyan típusnak, aki az ágyba dobálja a nőket".Ezen végül igencsak összekülönböztek, annyira, hogy Laurentiis megvonta a támogatását a filmtől.

A legendás Trevi-kút körüli fürdőzés valódi kihívás volt, és sokak hátsója fagyott meg a hideg vízben. A jelenet felvétele januárban zajlott, amikor Róma sem éppen trópusi hőmérséklettel dicsekedett. Az ikonikus színésznő, Anita Ekberg, félelem nélkül lépett a dermesztő vízbe, míg Marcello Mastroianni nem volt ennyire bátor. Ő ugyanis nemcsak búvárruhát rejtett zakója alatt, hanem még egy üveg vodkát is magához vett, hogy belülről is melegítse magát. Fellini rendezőnek pedig az is a gondjára volt, hogy a kút vize nem éppen a legkellemesebb látványt nyújtotta, így különböző festékeket szerzett be, hogy a víz színét zöldre varázsolja, amolyan filmes trükk gyanánt, mintha csak egy repülőgépet akart volna a tengerbe kényszerleszállítani.

A film művészete jelentős szerepet játszott a „paparazzo” kifejezés elterjedésében, amely azóta a gátlástalan lesifotósok, vagyis a médiahiénák szinonimájává vált. Federico Fellini, a neves rendező, több alkalommal is megosztotta gondolatait ezzel kapcsolatban. 1961-ben a TIME magazinnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a kifejezés hangzása számára egy zümmögő, lebegő, szökdécselő rovart idéz, ami valószínűleg a „pappatacio”, azaz a zavaró szúnyog elferdített változata. Később azonban azt állította, hogy a Paparazzo név egy opera librettójából származik. Társ-forgatókönyvírója, Ennio Flaiano viszont azt állította, hogy a név egy valós személytől ered, George Robert Gissing A Jón-tenger mellett című regényének karakterére utalva. Érdekes részlet, hogy Flaiano anyanyelvén, az abruzzói dialektusban a „paparazzo” kifejezés egyfajta kagylót jelent, amelynek nyitása és zárása a fényképezőgép zárához hasonlítható. Más források szerint pedig Fellini találta ki a kifejezést, mivel a hírességek körül szaladgáló fotósok a verébhez, azaz „passero”-hoz hasonlították, így az olasz nyelvjárásokban elterjedt asszociációk révén született meg a szó.

A Vatikán és az olasz kereszténydemokrata párt, a Democrazia Cristiana határozottan ellenezte a filmet, mivel az Róma városát és a gonosz arisztokráciát ábrázolta. Az egyik cikk, amely a film ellen készült, La schifosa vita (A mocskos élet) címmel jelent meg, valószínűleg Oscar Luigi Scalfaro tollából származik, aki 1992-ben Olaszország köztársasági elnöke lett. A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano, egyértelműen elítélte a filmet, és arra kérte olvasóit, hogy bojkottálják ezt az erkölcstelen, istenkáromló művet. Ironikus módon ezzel csak azt érték el, hogy még többen kíváncsiak lettek rá. Az Egyesült Államokban a Catholic League of Decency nevű szervezet Fellini alkotását abba a kategóriába sorolta, amely "önmagában nem erkölcsileg sértő", de figyelmeztette a nézőket, hogy óvatosan közelítsenek hozzá, nehogy félreértsék.

A kifinomult milánói közönségnek nem tetszett a film, "hosszúnak, nem elég viccesnek, és ami a legrosszabb, erkölcstelennek" találták. Az orgiajelenet alatt azt kiabálták emberek, hogy "szégyelld magad", és a legvégén a legtöbben kifütyülték a filmet. Amikor kilépett a moziból, Fellinit leköpte egy néző. Mások "gyávának", "kommunistának" és "ateistának" nevezték, és a következő napokbban a rendező több száz mocskolódó táviratot kapott. Fellini azonban egészen szórakoztató esteként emlékezett vissza a vetítésre, ugyanis a premieren megfázott és tele volt gyógyszerekkel.

A sok züllött, cinikus és kiábrándult lélek közül üdítő fénysugarat hoz a fiatal Paola, akinek ártatlansága és tisztasága éles ellentétben áll a feslett római úri közönséggel. Fellini számára különösen fontos volt, hogy megtalálja a tökéletes jelöltet erre a szerepre, így nyílt castingot hirdetett, amely során több mint ötezer tinilányt nézett meg. Mégis, a keresés vég nélkül folyt, hiszen az igazira nem akadt. Végül, egy barátja vacsoráján, a házigazda 14 éves lányát, Valeria Ciangottinit vette észre, akit azonnal Paola szerepére szerződtetett. A film zárójelenetében ő az, aki a tengerparton magához hívja Marcellót, ám a fiú végül mást választ mellette.

A filmet, és különösen az utolsó tengerparti jelenetet, az 1953-as hírhedt Wilma Montesi-gyilkosság inspirálta. Montesi egy átlagos olasz nő volt, aki egy szeretetteljes családban nőtt fel. Holttestét egy Róma közelében lévő tengerparton bukkanták rá, és a nyomozás során fény derült a korabeli római elit drog- és szexorgiáira, ám az elkövetőt soha nem sikerült azonosítani. Az édes élet végén, amikor a halászok egy titokzatos halszörnyeteggel találkoznak, mindezek a sötét titkok és elfeledett bűnök újraélednek.

Ahogy az lenni szokott, a főszereplő sem zökkenőmentesen jutott el a felkéréshez. Sylvia karakterét, amelyet végül Anita Ekberg varázsolt emlékezetessé, Fellini eredetileg Yvonne Furneaux-nak szánta. Azonban Yvonne férje nem adott engedélyt számára, hogy elfogadja a szerepet, így a rendező végül Emma, a féltékeny menyasszony szerepét kínálta fel neki. Szegény Yvonne ezt csak egy évtizeddel később tudta meg, amikor egy vacsoraesten a rendező saját elmondása szerint mesélte el neki a történetet.