Ezeket a dunaújvárosi születésű egyéneket nem lehet nyomra bukkanni.


A rendőrség hivatalos körözési nyilvántartásában tizenhárom dunaújvárosi születésű személy eltűnését, illetve ismeretlen helyen való tartózkodását jelzik.

A police.hu weboldalon külön szekció foglalkozik az eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodó személyekkel, ahol különféle szempontok alapján lehet keresni az adatbázisban. Dunaújváros születésűként tizenhárom személyt találunk, köztük az egyik legmegdöbbentőbb magyar gyilkossági ügy áldozatát, Novozánszki Fannit. VV Fanni eltűnésének, majd későbbi gyilkossági ügyének körülményei számos okból kifolyólag váltak figyelemre méltóvá. Egyrészt ő egy országosan ismert médiaszemélyiség volt, másrészt a bíróság B. László ügyében hozott ítéletét úgy alapozta meg, hogy a lány holttestét sosem találták meg, és az ügy nyereségvágyból elkövetett emberölésként került besorolásra. Tavaly, hét évnyi jogi procedúra után a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította a valóságshow résztvevőjét. Ennek ellenére a körözési adatbázisban továbbra is szerepel az ő neve.

A legrégebb óta Szlodoba Zsoltot keresik, aki 1995. január elsején tűnt el. A legfrisebb körözés pedig most szombaton került fel, április 12-én tűnt el Johnson Itohan Charlotte, akinek körözését a Székesfehérvári Rendőrkapitányság rendelte el.

Related posts