Fico sikeresen keresztülvitte a parlamenten a következő évi költségvetést, ami arra utal, hogy nehéz időszak előtt áll Szlovákia. A Világgazdaság elemzése szerint komoly kihívásokkal néz szembe az ország a közeljövőben.


A jövő évi költségvetés komoly megszorításokat és kockázatokat rejt magában. Ugyanakkor van okunk bízni abban, hogy Szlovákia képes lesz kontrollálni az idén jelentősen megnövekedett hiányt.

A szlovák parlament kedden elfogadta a 2025-ös költségvetést, ami 27,6 milliárd euró bevétellel, 34 milliárd euró kiadással, azaz 6,4 milliárd euró hiánnyal számol. Az erőteljes takarékossági programot tartalmazó büdzsé fő erénye, hogy az idei, Szlovákia GDP-jéhez viszonyított 5,8 százalékos hiány jövőre a tervek szerint 4,7 százalékra mérséklődik.

A költségvetés elfogadása szinte az utolsó percig bizonytalan volt, ugyanis a Fico-kormánynak csupán 79 koalíciós képviselője van a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, ebből három "lázadó", azaz teljes létszám esetén is csupán a legminimálisabb többséggel bír a kabinet. Közvetlenül a voksolás előtt Robert Fico kormányfő találkozott a 3 különutas képviselővel, akiket meggyőzött arról, hogy szavazzák meg az év törvényét, így végül 79 igennel zöld utat kapott a költségvetés.

A szintén elfogadott középtávú terv szerint 2026-ban az államháztartás hiánya 3,7 százalék, 2027-ben pedig 3 százalék lesz, ám ehhez egy újabb, a mostani 2,7 milliárd eurósnál is nagyobb, a pénzügyminisztérium szerint körülbelül 2,8 milliárdos konszolidációs csomagot kell elfogadni. Idén a GDP-hez mért államadósság mértéke eléri az 58,9 százalékot, azonban ez a következő években a konszolidációs csomag révén 60 százalék környékén stabilizálódik.

Költségvetési aggályok

A Költségvetési Tanács (RRZ) véleménye szerint a következő évre előirányzott hiány ugyan kezelhető lehet, azonban aggasztó, hogy a költségvetésben rendelkezésre álló tartalék (421,5 millió euró) valószínűleg nem lesz elegendő. Ennek egyik oka, hogy az egészségügyi szektor számára tervezettnél 112 millióval nagyobb összeg jut, hiszen az orvosi személyzet még mindig sztrájkfenyegetettség alatt áll. Továbbá, a lakossági gázárak támogatására is jelentősebb költségekkel számolnak: míg korábban 100 milliós keretről volt szó, a gazdasági miniszter a közelmúltban már 280 millió eurót említett.

Elemzők szerint kétséges, hogy az eurózónában példátlan tranzakciós adóból (0,4 százalékos lesz, azaz minden ezer euróból 4 euró) valóban befolyik-e az előzetesen várt mintegy 600 millió euró, és az áfakulcs 20-ról 23 százalékra történő növelése is tényleg a várt eredményt hozza-e.

Related posts