Harminc esztendeje hívják fel a figyelmet a szakértők a csendes gyilkosra, ám a változások érdemben elmaradtak.

Ez a szekció az "On the Other Hand" rovat, ahol a Portfolio véleménycikkek kapnak helyet. A publikált írások a szerzők egyéni nézőpontját tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretné megosztani véleményét a témával kapcsolatban, ne habozzon, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent cikkek teljes választéka itt érhető el.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság hidrológiai előrejelzése alapján Magyarországra olyan mértékű aszály várható, amilyenre eddig még nem volt példa. A helyzet különösen aggasztó, hiszen a felszín alatti vízkészleteink állapota rendkívül szomorú képet fest a jövőnkről.

- hangzott el egy márciusi konferencián. Teljesen megalapozott volt ez a vélekedés, mert a felszínalatti vizeink mennyisége az elmúlt öt évben, különösen a téli csapadékhiányok miatt meredeken csökkent, és a talajvízszint-csökkenés következményeként a mélyebb talajrétegek nedvességgel való feltöltöttsége is jelentősen gyengült.

Nem csupán a felszínalatti vizeink mennyiségének folyamatos csökkenése jelent problémát. A két évvel ezelőtt közzétett Integrált-vízkészlet-gazdálkodási országos terv alapján Magyarország vízkészletei a következőképpen alakulnak:

Az 1981 és 2010 közötti harminc éves időszakhoz viszonyítva az elmúlt évtizedben a felszíni vízkészleteink körülbelül 14%-kal zsugorodtak. Ezen belül a Duna vízgyűjtőjén a csökkenés viszonylag mérsékelt volt, mindössze 10%-os, míg a Tisza vízgyűjtőjén a helyzet sokkal súlyosabb, ott a vízkészletek 30%-kal csökkentek.

Az országos terv elemzései is azt mutatják, hogy a felszínalatti vízkészleteink a természetesen megújuló készletekhez képest is túlhasználattal érintettek, ami a csökkenő talajvízszintekben mutatkozik meg.

Magyarországon a felszín alatti és a felszíni vizek mennyisége nem csupán egyedi eset, hanem egyértelműen tendencia figyelhető meg.

Fenti folyamat már régóta ismert tény, és ki tudja, miért nem érte el a döntéshozók ingerküszöbét. Ez a probléma legalább harminc éve köztudott a meteorológiával, agráriummal foglalkozó tudományos körökben. De a kormányzati, szakpolitikai döntéshozók is tudnak erről több mint húsz éve, hiszen a 2002/2003-as rendkívüli aszály idején annyira lecsökkent a Balaton vize, hogy a kormányzati kapkodás eredményeként majdnem a Rábából vagy a Dunából pótolták a Balaton vizét. Szerencsére ez nem történt meg, de elmaradtak a szakpolitikai fejlesztési döntések is.

A Tisza mentén megkezdődött egy fejlesztési folyamat, melyet az ún. Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése keretein belül indítottak el, reagálva a 1998-2001 között tapasztalt, rendkívüli árvízek sokkoló következményeire. A projekt célja több árvízszintcsökkentő víztározó létrehozása volt, valamint a nyári csapadékhiány mérséklése érdekében a tárolt víz felhasználásának elősegítése. Bár a tervek között számos ígéretes elképzelés szerepelt, a megvalósítás csupán egy szűk része valósult meg, és a meglévő tározók sem működnek hatékonyan, hiszen tavaszi árhullám hiányában nincs elegendő víz a tárolásra. Ez az eset is rávilágít arra, hogy a több százmilliárdos beruházások nem mindig nyújtanak megoldást a problémákra. Éppen ezért fontos lenne, hogy a közösség szintjén, kisebb léptékű fejlesztésekkel és tudatváltással keressünk alternatív megoldásokat a szárazság okozta kihívások kezelésére.

Sem 2010 előtt, sem azután nem történt igazából semmi, ami már az ismert aszálytendenciákra felkészítette volna a hazai agráriumot, a víziközmű szakmát és a lakosságot.

Az Orbán-kormánynak már 2012 után sürgősen lépéseket kellett volna tennie, hiszen a szakmai elemzések világosan jelezték, hogy a 2011-es és 2012-es aszály a globális légköri cirkuláció változásainak következménye, hasonlóan a 2001-2003-as időszakhoz, amikor például a Balaton vízszintje soha nem látott mélységekbe süllyedt. A légkörben zajló globális átalakulások már nem csupán a jövőbeli kihívások, hanem a mindennapi időjárásunkban is éreztetik hatásukat. A korabeli jelentések szerint a mezőgazdaságot érintő közvetlen kár mértéke 400 milliárd forint volt, amely a jelenlegi értékekhez viszonyítva a 2022-es károkhoz hasonlítható.

A 2022-es, rendkívüli jelzővel illetett (ami lassan kezd általánossá válni) aszály után sem érkezett megfelelő agrár- és vízgazdálkodási válasz, pedig még magas szakpolitikai vezetői szinten is ismert volt a probléma, ahogy erről az Agrárminisztérium 2021-ben született véleményéből tükröződik. A harmadik Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv Stratégiai Környezeti Vizsgálata Környezeti értékelése című dokumentumban Szinay Attila által jegyzett agrárminisztériumi véleményként a következő olvasható: "Ha az általában tavasszal jelentkező "belvízkár" problémakörét nem lokálisan és csak magára a "káros" víztöbbletre fókuszáljuk, hanem táji szinten, komplexen próbáljuk meg kezelni, és így az általában nyáron jelentkező vízhiány, aszály hatása is mérsékelhető vagy akár megszüntethető, miközben a táj és az élővilág is profitál ebből". Pontosan ez lett volna a minimum, amit 2023-ban, 2024-ben megtehettek volna, nem csak idén, kapkodóan, a több mint tíz évet késett "vizet a tájba" programmal.

Szinay Miklós hidrológus évtizedek óta figyelmeztet minket arra, hogy a magyarországi "csapadékgazdálkodás" alapvető problémája a társadalmi gondolkodásban gyökerezik. Az emberek többsége azt hiszi, hogy az égi áldást sürgősen el kell vezetni, hiszen a belvíz és az árvíz már így is sok gondot okoz. Azonban ez a hozzáállás nem elegendő; sürgető szükség van a szemléletformálásra és a gyakorlati intézkedésekre, hogy a csapadékot okosan és hatékonyan tudjuk kezelni.

A csapadékhasználat hagyományos megközelítését ideje felváltani a csapadékgazdálkodás korszerű módszereivel.

Bár a két fogalom látszólag szoros kapcsolatban áll egymással, az első inkább egy szigorú szabályozási keretrendszerre épít, amely sürgeti az esővíz mielőbbi eltávolítását. Ezzel szemben a második megközelítés arra törekszik, hogy fenntartható ökohidrológiai megoldások révén gazdálkodjunk a meglévő vízkészletekkel és a csapadékkal, kiemelve a víz természetes körforgásának védelmét és optimalizálását.

2010-ben ismertek voltak a részletes szakmai indoklások és akár az "Élő Tiszáért" honlapról is letölthetők lettek volna a "Belvíz reform tanulmány", a "XX. század hidrológiai öröksége és a csapadékgazdálkodás", "Hazai öntözés ökológiai lábnyoma", "Csapadékgazdálkodás vízháztartási elve", "Csapadékgazdálkodás és a fenntarthatóság" című írások.

Bár kétségtelen, hogy nem léteznek azonnali, sokoldalúan alkalmazható megoldások, a kormányzati döntéshozatal során az elmúlt évtizedben tapasztalt tétlenség kétségkívül a legrosszabb reakció. Az inaktivitás nemcsak hogy nem segít, hanem tovább rontja a helyzetet, és elodázza a szükséges lépések megtételét.

Mostanában ismét napirendre került a téma, pedig a szakma már régóta foglalkozik a felhők megcsapolásának fizikai aspektusaival. Erről nemrégiben egy rövid hír is megjelent a Portfolio.hu weboldalon.

A hatvanas években Magyarországon is zajlottak óvatos kutatások, bár a dokumentációk erről meglehetősen hiányosak. A téma komolyságát mutatja, hogy még az "Időjárás" című tudományos folyóiratban is található utalás egy nemzetközi felhőfizikai konferenciára, amelyet a tekintélyes és befolyásos vezető, Dési Frigyes jegyez. A cikkben a szocialista tábor országainak együttműködését méltatja, ezzel is hangsúlyozva a kutatások fontosságát és a tudományos közösség összefogását.

A legemlékezetesebb történetek, amelyeket egykori kollégák meséltek, azokra az időkre nyúlnak vissza, amikor a jégeső-elhárítást felfüggesztették. Az indok pedig nem más, mint a politikai feszültség: a szomszédos országok, például a szovjet és a román vezetők nem nézték volna jó szemmel, ha a magyarok megelőzik őket a nyugatról érkező, bőséges csapadékot hozó felhők „kifogyasztásában”. Ebből a helyzetből született a rakétás jégeső-elhárítás technológiai alapja, amely az idő múlásával egyre kifinomultabbá vált, mára pedig már nem is alkalmaznak rakétákat a védekezés során.

Valóban érdemes megfontolni, hogy az ilyen jellegű beavatkozások komoly nemzetközi diplomáciai feszültségeket generálhatnak, hiszen egy ilyen akció talán párhuzamba állítható a folyók elterelésével. Jelenlegi tudásunk szerint azonban nem létezik olyan nemzetközi jogi norma, amelyet ez a "geomérnöki" beavatkozás megsértene; sőt, az Egyesült Államokban számos példa és friss szakirodalom is foglalkozik ezzel a témával. Mindazonáltal feltételezhető, hogy a nemzetközi jog szempontjából az ilyen típusú "geomérnöki" eljárások komoly konfliktusokat válthatnak ki az országok között.

A nemzetközi szakirodalom gazdag aszálydefiníciókban, amelyek száma akár a 150-et is elérheti, kezdve a legegyszerűbbtől egészen a bonyolultabbakig. Az egyik alapvető brit definíció szerint, ha két héten át nem hullik csapadék, azt már súlyos aszálynak tekintik. Jelenleg azonban Nagy-Britanniában a csapadékhiányos időszakok jelentősen túllépik ezt a két hetes küszöböt, és már most is komoly kihívások elé állítják a lakosságot és a gazdaságot.

A hazai szakirodalomban is bőven találhatunk útmutatást, így például Tamás János összefoglaló munkája is foglalkozik az aszálydefiníciókkal. Az aszály fogalmának használata gyakran keveredik a szárazságéval. Az aszály időben átmeneti jellegű, míg a szárazság tartós. A definíciók különböző aszályjelenségeket írnak le, amelyek főbb csoportjai a következők: meteorológiai, hidrológiai, mezőgazdasági, gazdasági, társadalmi aszály.

Az úgynevezett Pálfai-féle aszályindex, amely egy összetett aszálymutató, időbeli alakulása révén világosan megmutatja, hogy

Az utóbbi három évtized során Magyarországon egyre gyakoribbá váltak az aszályok.

Nem állunk egyedül a küzdelemben: az aszály egyre inkább globális kihívássá válik, amely nem csupán a legkiszolgáltatottabb országokat fenyegeti, hanem a fejlett világot is. Az Egyesült Államok Nemzeti Aszálymérséklő Központja (NDMC) és az ENSZ elsivatagosodás elleni egyezménye (UNCCD), valamint a Nemzetközi Aszályellenálló Szövetség (IDRA) legújabb átfogó jelentése rávilágít, hogy az aszályok milyen mértékben fokozzák a szegénységet és az éhezést, továbbá hogyan hozzájárulnak az energiabizonytalansághoz és az ökoszisztémák összeomlásához.

Ibrahim Thiaw, az UNCCD ügyvezető titkára úgy véli, hogy...

Az aszály egy alattomos gyilkos, aki csendben közelít. Lassan, észrevétlenül elfoglalja a teret, kiszívja a föld erejét, és fokozatosan, szinte észlelhetetlenül rombolja le az életeket. A sebek, amelyeket hagy maga után, mélyek és maradandók.

A szakértő hangsúlyozza, hogy az aszály már nem csupán egy jövőbeli probléma, hanem a jelen valósága. "Itt van, fokozódik, és sürgető globális összefogást követel. Amikor az energia, az élelmiszer és a víz egyszerre válik ritkábbá, a társadalmak stabilitása megrendülhet. Ez az új norma, amelyre fel kell készülnünk" - mondja.

Ez egy lassan mozgó globális katasztrófa, a legrosszabb, amit valaha láttam. A mediterrán országok olyanok, mint kanárimadarak a szénbányában minden modern gazdaság számára

Mark Svoboda, az NDMC igazgatója és a jelentés egyik társszerzője, ezt így fogalmazza meg.

"Spanyolország, Marokkó és Törökország vízért, élelmiszerért és energiaforrásokért folytatott harca a tartós aszály időszakában szinte előrevetíti a víz jövőbeli helyzetét egy kontrollálatlan globális felmelegedés közepette. Egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy önelégült legyen, függetlenül annak gazdasági helyzetétől vagy erőforrásaiktól."

Tehát nem vagyunk egyedül, és rengeteget tanulhatnánk másoktól, míg mi magunk is értékes tapasztalatokat oszthatunk meg. Fontos azonban észben tartani, hogy a vízgazdálkodás és mezőgazdaság irányítói – a kormányzat, a gazdák (legyenek azok kicsik vagy nagyok), valamint az önkormányzatok és a helyi közösségek – közösen tudnak hatékonyan szembenézni e súlyos kihívásokkal, ha hajlandóak kiegyensúlyozott kompromisszumokat kötni. Az elmúlt tizenöt év során nem tudtunk előrelépni ezen a téren, de talán most, a döntéshozók fokozatos ébredésével, végre elérkezett az idő a változásra. Ugyanakkor sok elvesztegetett évet és rosszul elköltött forrást kell pótolniuk.