Hotya Katalinnal számos érdekes témáról diskuráltunk, beleértve a tanulási nehézségeket is.
A BrainRx programot dr. Ken Gibson alkotta meg, és célja, hogy javítsa a kognitív funkciókat, fejlessze az agyi teljesítményt, valamint segítsen a tanulásban és a memóriában. A program különböző gyakorlatok és stratégiák kombinációját alkalmazza, amelyek a figyelem, a memória, a problémamegoldás és a kritikai gondolkodás erősítésére összpontosítanak. A BrainRx program felépítése általában több lépcsőből áll. Először egy részletes értékelés során felmérik a résztvevők aktuális kognitív képességeit. Ezt követően személyre szabott tréningprogramot dolgoznak ki, amely a résztvevő igényeire és céljaira épít. A gyakorlatok változatosak, a játékos elemek és a kihívások révén motiválják a résztvevőket, miközben folyamatosan nyomon követik a fejlődésüket. A program célja, hogy a résztvevők ne csupán a tanulási nehézségeiket küzdjék le, hanem hosszú távon javítsák az agyi funkcióikat, így eredményesebbek lehetnek a mindennapi életben és a tanulmányi környezetben egyaránt.
- Az Egyesült Államokban hosszú évek alatt, többszáz kutató odaadó munkája nyomán született a program, amely magas kutatási eredményekkel és extra magas hatásmérettel rendelkezik. Kognitív képességet fejlesztünk. Legnagyobb értéke, hogy azonosítja és helyrehozza a tanulási zavarok kiváltó okait. Tehát a probléma gyökerét szüntetjük meg. A tréning megerősíti a képességeket, felszámolja úgymond a gyengeségeket, és ez a változás megjelenik a könnyebb, hatékony tanulásban, az értő olvasásban, függetlenül attól, hogy milyen tantárgyakról van szó.
Tág célcsoportot ölel fel, hiszen 6 éves kortól egészen 100 éves korig bárki számára hasznos lehet. Különösen azok számára ajánljuk, akik tanulási nehézségekkel küzdenek, mint például olvasási problémák, diszlexia, vagy figyelemzavarral, például ADHD-val élnek együtt. Az iskola-előkészítős gyerekeknek is ideális választás. A szeptemberi iskolakezdés előtt érdemes eljönni hozzánk, hogy felmérjük a gyermek tudását és biztos alapokat nyújtsunk számára, így könnyebben boldogulhat az első osztályban. Javasolt mindazoknak is, akik versenyelőnyt szeretnének szerezni a tanulmányaik során. Egyetemista hallgatók számára is hasznos lehet, akik szeretnék még jobb teljesítményt nyújtani, vagy akár idősebbeknek, akik a demencia megelőzésére keresnek hatékony módszereket.
- Egyébként azt hogy lehet felmérni, hogy az adott személynek mely területen kell segítség?
- Igen, erre van a Gibson teszt, ami kognitív teszt és hét kognitív képességet mér. Mi is az a kognitív képesség? Az az agynak olyan képessége, amely a tanuláshoz, a gondolkodáshoz és a mindennapi problémamegoldáshoz szükséges. A Gibson teszt hét ilyen kognitív képességet mér, ezek a hosszútávú memória, a munkamemória, a logika, a feldolgozási sebesség, a vizuális feldolgozás, a hallási feldolgozás és a figyelmi klaszter. Ez egy 50 perces kis teszt, szükséglet alapú diagnosztika. Tehát nemcsak megmondjuk, hogy hol van a probléma, hanem erre megoldást is tudunk biztosítani.
A felsorolt lehetőségek közül melyiknek a koordinálása okozza a legnagyobb nehézséget?
- Ez a gyermektől függ. Tehát nincs kimondottan egyértelmű válasz, mindenkinek más és más a problémája. Azért jó a Gibson teszt, mert sokszor csak azt látjuk, hogy van valami probléma a gyermekkel, de nem tudunk hova nyúlni. Az iskolában is annyit láthatunk, hogy nem figyel, de igazából nem tudjuk, hogy mi a probléma. Ha a szülők elhozzák hozzánk, és felmérjük ezzel a teszttel a képességeit 50 perc alatt, akkor legalább megvan, hogy hol keressük a problémát.