Természetesen lényeges a kor, hiszen a számok világosan tükrözik ezt a tényt.


A válaszadók mindössze 8 százaléka mondta azt, hogy kényelmesen kijön a pénzéből és akár a bevételeik egyharmadát is félre tudják tenni. Tíz magyar felnőtt közül négynek (41 százalék) hónap végére elfogy a jövedelme - nekik ugyanúgy nincs lehetőségük megtakarítani, mint azoknak, akik adósságokkal küzdenek (12 százalék). A két csoport együttesen a hazai felnőtt lakosság több mint felét teszi ki. A megtakarítók relatív többsége (38 százaléka) is legfeljebb a jövedelme egyötödét képes valamilyen megtakarítási konstrukcióba forgatni - derül ki a Provident kutatásából.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy a friss Eurostat-adatok alapján az átlagot tekintve a magyarok az Európai Unió (EU) legszorgosabb megtakarítói közé tartoznak: míg a hazai háztartások 2024-ben átlagosan 18 százalékos megtakarítási rátát értek el, az eurózónában csupán 15 százalék volt ugyanez az érték. Honfitársaink 2018 óta stabilan az élmezőnyhöz tartoznak, tavaly pedig mindössze Szlovénia, Németország és Csehország lakossága mutatott nagyobb megtakarítási hajlandóságot. Az átlag ugyanakkor nem írja le pontosan a részleteket: az Eurostat és a Provident Barométer adatai azt valószínűsítik, hogy a kiugró magyar megtakarítási mutatók egy relatíve szűk réteg pénzügyi helyzetét jellemzik.

A kutatás adatai azt is megmutatták, hogy a megtakarítási képesség és az életkor között szoros az összefüggés. A kényelmesen élők, illetve a rendszeres megtakarítók között a 18-35 évesek vannak túlsúlyban, míg az adóssággal küzdők közül a legtöbben a 36-50 éves korosztályt képviselik, az 50+ generáció körében pedig a leggyakoribb, hogy a hónap végére elfogy a jövedelmük.

Azok számára, akik hajlandóak félretenni, a megtakarítási döntések során legnagyobb jelentőséggel bír a várható hozam, amely a válaszadók 31%-ának a legfontosabb szempontja. Ezen kívül szintén kiemelkedő jelentőséggel bír a megtakarítási forma rugalmassága, amelyet a válaszadók 30%-a emelt ki, valamint a biztonság, amely a résztvevők 29%-ának a prioritásai közé tartozik.

Az öngondoskodási formák közül az élet- és balesetbiztosítás (30 százalék), a nyugdíjbiztosítás (27 százalék), és az egészségpénztár (27 százalék) számít a legnépszerűbbnek, de az életkor itt is jelentős mértékben meghatározza a döntést. A 36-50 évesek körében már egyértelműen a nyugdíjbiztosítás áll az élen, a 18-30 éveseknél viszont az egészségpénztáraké és a lakástakarékoké az első két hely, míg az 50+ korosztály esetében az "egyik sem" opciót jelölte meg a relatív többség.

A megtakarítási, befektetési forma irányát egy elképzelt helyzetre rákérdezve igyekeztek felmérni a kutatásban: mit tenne, ha hirtelen nagyobb bevételhez jutna? Mint kiderült, változatlanul az ingatlan a legnépszerűbb befektetési forma (42 százalék tette az első helyre), amit az arany (31 százalék), a forint alapú megtakarítás (29 százalék) és a valuta (20 százalék) követ. A részvénybefektetés 10 százalékos értékkel van jelen a válaszok között - ugyanannyival egyébként, mint a különböző kriptoeszközök - kismértékben megelőzve a befektetési alapokat (9 százalék).

„Tapasztalataink alapján a megtakarítási szokások szorosan összefonódnak a jövedelmi szinttel, de nem elhanyagolható a családi minták és a pénzügyi tudatosságot befolyásoló egyéb tényezők szerepe sem. Ilyenek például a pénzügyi edukáció és a tanácsadás. A Provident Barométer eredményei azt is tükrözik, hogy az azonos vagy hasonló anyagi helyzetben lévő emberek megtakarítási döntéseit jelentősen befolyásolja az életkoruk, valamint az ehhez kapcsolódó tipikus élethelyzetek” – mondta Pálfalvi Márta, a Provident vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója.

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy rendkívül fontos az idősebb generáció pénzügyi tudatosságának növelése. Éppen ezért vállalatunk kiemelt figyelmet fordít az ő képzésükre és támogatásukra.

Related posts