Készülő új világrend?
Nem szükséges politikai vagy gazdasági szakértőnek lenni ahhoz, hogy átlássuk az amerikai béketeremtési szándékok mögött meghúzódó valóságot. Gyakran hallani, hogy a békéről folytatott beszélgetések idején van a legnagyobb esélye a háborúnak. Donald Trump elnök kiszivárgott terve szerint a béke elérése területcserével lehetséges, ami mindkét fél számára kedvező lehet. Ez azonban roppant kockázatos, hiszen precedenst teremthet a második világháború utáni békeszerződések által elhanyagolt területi viták újbóli kiéleződésére Európában, mint például Katalóniában vagy Skóciában, ahol időnként fellángoltak a kisebbségi igények. Az izraeli-palesztin konfliktus is folyamatosan élesedik, amely az angol mandátum megszűnésével és Izrael állam megalakulásával kezdődött, véres háborúk sorát generálva. Trump, mint vérbeli üzletember, könnyedén beszél területcseréről, hiszen ez szervesen beágyazódott az amerikai történelembe. Ne feledjük, hogy az Egyesült Államok létrejötte során is a fehér telepesek területeket vásároltak fel vagy erőszakkal foglalták el, elűzve az őslakosokat. Trump célja, hogy véget vessen a konfliktusnak, hogy szabadon üzleteljen Oroszországgal, és ha területcserére kerülne sor, talán Grönland is szóba jöhet, amelyet gátlástalanul szeretne birtokba venni. Az orosz oligarchák is érdekeltek a gazdasági szankciók eltörlésében. Ezzel szemben az Európai Unió, Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezetésével, hangsúlyozza, hogy a nemzetközi jog világos: "minden ideiglenesen megszállt terület Ukrajnához tartozik." Kallas figyelmeztetett, hogy a tárgyalásos rendezés nem adhat teret a NATO, Európa vagy Ukrajna ellen irányuló további agressziónak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök határozottan elutasít minden olyan megállapodást, amely területátengedéssel járhat, mivel kötelessége megvédeni országa területi integritását. A konfliktus gyökereit azonban a nemzetközi közösség figyelmen kívül hagyja. Zelenszkij kormánya nem tartotta tiszteletben a kisebbségi jogokat sem az oroszok, sem a kárpátaljai magyarok által lakott területeken, ami hozzájárult az orosz beavatkozás indoklásához. Ukrajna helyzete az Európai Unióval szemben is tisztázatlan maradt; a NATO-tagságot is szigorú feltételekhez kötik, amelyeket Ukrajnával még nem is kezdtek el tárgyalni. Miért nem lehetett volna létrehozni egy ütköző zónát Oroszország és az EU között, mint ahogy a nagyhatalmak korábban Moldva és Havasalföld egyesítésével létrehozták az Egyesült Főhercegséget? A fegyverkezési hajsza senkinek sem kedvez; Európában, ahol gazdasági válság tombol, nem lenne ésszerűbb a közszolgáltatásokra, egészségügyre és kultúrára költeni a forrásokat, mint fegyverekre? Bár a fegyverkezés óriási üzlet, a kisemberek mindig a legnagyobb vesztesek a háborúkban. A jelenlegi világpolitikai helyzet kísértetiesen emlékeztet a második világháborút megelőző időszakra, amikor is a müncheni egyezmény létrejött, és a szudétanémetek helyzetét Hitler ürügyként használta fel. Emlékezzünk, amikor Chamberlain angol miniszterelnök a hestoni repülőtéren lobogtatta az egyezmény dokumentumát, kijelentve, hogy "Németország és Anglia között soha többé nem lesz háború". Tévedett.
Bízunk benne, hogy a múlt tanulságai alapján elkerülhetjük a régi hibák megismétlődését.
