Kiszely Márk: Kapcsolati tőke A kapcsolati tőke fogalma napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a személyes kapcsolatok és a hálózatok kiépítése kulcsfontosságú a sikerhez. Az emberek közötti interakciók nem csupán a társasági életünket gazda

Van ez a barátom, egy albán srác, akinek érdekes élete van. Két különböző országban töltött időt a börtön falai között. A vállától egészen a hátközépéig egy tőrrel ejtett seb éktelenkedik, ami igazán figyelemfelkeltő. Az anyja újra férjhez ment, és egy görög pasit választott magának, így a haverom öccsei mind olyanok, mint a mitológiai hősök – tele bátorsággal és különös történetekkel.

Most egy háztetőn gondoz növényeket, nagykereskedésben dolgozik. Latin nevén szólítja a páfrányt és az afrikai ibolyát. Csillogó szemekkel sétál a parkban, mindig mosolyogva, ha éppen összefutunk. De ha egy-két ital után találkozunk, a hangulata megváltozik. Az italok hatására néha úgy érzi, mintha a köldökén golyónyom lenne, ami a múlt terheit idézi fel benne.

Gyalog fedezte fel Belgium csodáit, lépésről lépésre. "Ez egy sorsfordító élmény!" – meséli lelkesen. A karma hatalmáról beszél, én pedig csendben hallgatom. Nem akarom megszakítani, hiszen ő a barátom, és bármilyen okból is döntött a bűnözés mögött hagyása mellett, teljes mértékben mögötte állok.

A női lélek nem éppen a legnagyobb rajongója a nyelvtan bonyolult szabályainak. Önállóan sajátította el az angolt, de a személyes névmások dzsungelében nehezen találja meg a helyét. Hogy elkerülje a kínos félreértéseket, inkább mindent tárgyiasít. „It” – mondja a szerelmére, „It” – mondja az anyjára is. „It” – válaszol a menekültügyi szakértőre, miközben tizenkét évnyi szenvedést pöcköl a csatornába, mintha csak egy elfeledett emlék lenne.

Minden kedden egy hetvenéves fickóval játszom sakkozom, aki rendre emlékeztet arra, hogy skizofrén. Ráadásul mindig megkérdezi, hogy tartom-e őt jóképűnek. Ha szerdán délután észreveszem, ahogy botladozva belép a szemközti pubba, nem bírom megállni, hogy ne rohanjak utána, és ne csapjak neki egy nagy pohár vizet a pult végén álló hordóból. Csütörtökönként bingózni jár, és egyszer végignéztem, ahogy a nyereményéből cipőt vásárol a használt ruhák boltjában. A sakkozásaink helyszíne is gyakran ez a bolt, ahol a különféle figurák mellett néha még a múlt emlékei is felbukkannak.

Ha az egyik héten kihagyja a találkozót, az eladókat faggatom, hogy van-e valami hírük róla. A válaszuk mindig határozottan nemleges, és tele van aggodalommal, ráadásul meglehetősen tömör. Közben a ház számlájára kortyolgatom a kávét, miközben türelmesen várok.

Világossal szokott lenni, rengeteget gondolkozik. Komplex lépéseket készít elő, aztán elrontja a hadművelet legegyszerűbb elemét. Higgadt marad, bizakodik, hogy elkerüli figyelmemet a lógva maradt futó. Püspök, ahogy ő hívja, az idős angol faszi, akivel keddenként sakkozom. Érdeklődik, jóképű-e, és hogy énmagam, mint bevándorló, melyik cégnél állok alkalmazásban. Író vagyok, kinevet és kezet nyújt, azt hihetném, tiszthátrányban feladja a partit, de mindig mattig játszunk. Hiába marad csak a király a táblán, azt mondja, közel volt a győzelem.

Kedves olvasó, sokan vágynak a társaságára. Már láttam őt különböző csoportképeken feltűnni, és egy női fodrász profilján is, ahol egy reklámvideóban szerepelt. Egy padon ült, motyogott valamit, talán nem is sejtette, hogy éppen rögzítik. A női fodrászok, borbélyok és a gyanútlan butikokban dolgozók mind börtönstílusú tetoválásokat választanak. Az én combomon egy sötét huszár díszeleg, ütésre készen, aprólékos részletekkel. Mert én mindig a sötét tónusokat részesítem előnyben. Az idős angol skizofrén, aki azt mondja, hogy a lépéselőnyből csak veszíteni lehet, elkéri a mosdókulcsot az eladóktól. Én pedig ingyen kávét kortyolgatok, míg várom, hogy elérkezzen az idő.

A szomszédommal nem igazán jövök ki. Ő egy vállalati könyvelő, és a legújabb hóbortja, hogy furulyát vásárolt a kétéves kisfiának. Nemrégiben elhívott, hogy együtt együnk a közeli olasz étteremben, de az estét egy váratlan fordulat árnyékolta be. Egy hajadon kolléga kezdte el kergetni, és bár a dologtól zavarban van, lelkileg már elkezdett hajlani a kísértés felé. Most pedig itt ül velem, tele szájjal pepperonival, és azt mondja, hogy egyáltalán nem tudja, kitől kérhetne tanácsot. Kérlek, próbáljam meg lebeszélni őt erről a félrelépésről, de úgy tűnik, hogy a szívét nehéz észérvekkel megnyerni.

A felesége teniszezik, simléderes sapkát hord. Organikus bárányhússal eteti a kétéves fiát. Gyakran sír, és bent dohányzik akkor is, ha jó idő van. Munkából hazaérve látom őt, a konyhaablakból nézi az eget. Nagyot csavarna a történeten, ha elcsábítanám.

Amikor a szomszédaim nyaralni indulnak, én leszek a megbízott locsoló, és a kulcsot is rám bízzák. A mélyhűtőben leveszöldségek sorakoznak, míg a fehérneműs fiók rendje ijesztő precizitással van kialakítva. Kérdem magamban, miféle emberek ők valójában? A veszekedéseik zaja átszűrődik a falakon, de a szavakat nem értem, csak a feszültség vibrálását. Egyikük dühében egy törékeny edényt csap a földre, míg a gyerek ordít, és körbe-körbe fújja a furulyáját, mint egy kis szélmalom. A hagyma pirítása felkavarja az illatokat, és a konyhámba is eljut egy-egy darabka ebből a káoszból.

Álmodozom néha. Elköltöznek, fiatal pár jön a helyükre.

A fiatalember egy kreatív marketinges, aki a saját otthonának kényelméből irányítja a munkáját. Mellette ott van egy lelkes kezdő jógaoktató lány, aki épp most fedezi fel a mozgás és a belső béke világát. Kettejük között különleges harmónia van: tele vannak élettel és szenvedéllyel. Jelenleg nem terveznek családalapítást, és az olasz konyha ízei sem vonzzák őket, inkább más gasztronómiai kalandokat keresnek.

Félmázsás műanyag hordót tologatott maga előtt, ezeket a menzán összegyűlt maradékok tárolására használják. Még csak reggel hét harminc volt, amikor segítettem neki az emelkedőn. „R. vagyok, mint az énekesnő!” – mondta, és hogy jobban megértsd, a szájához emelt egy mikrofont, mintha csak egy élő fellépésen lenne.

Fejét az útpadkára hajtva, álomittasan bóbiskolt. A biciklijével belefutott az előtte haladó kisbuszba. R. barátja, T., pánikban hívta a mentőket, kezei remegtek. Magát okolta a balesetért, úgy érezte, ő vonta el R. figyelmét a forgalomról. Csak akkor tudott megnyugodni, amikor megtudta, hogy R. állapota javul. A biztonság kedvéért azonban kórházba vitték, ahol két napig megfigyelték.

Ajándékot hoztam R.-nek Magyarországról, és amikor átadtam neki, furcsa pillantást vetett rám. Másnap azonban visszaadta az ajándékot. Azt mondta, hogy nem tarthat a lakásában olyan tárgyat, amelynek arca van. Ráadásul sosem van szabadnapja, mindig elfoglalt. Szerencsére a balesetet maradandó sérülések nélkül úszta meg.

Volt ez a haverom, a szlovák óriás. Egy birminghami hos­pice-házban láttam utoljára.

Abban a pillanatban, ott és akkor, a szemem előtt bontakozott ki minden.

A kapcsolatépítés számomra évtizedekre nyúlik vissza, egy igazi időutazás. Három városban töltöttem a gimnáziumi éveimet, és az osztálytársaim mára levelezőpartnereim lettek. Érdekes, hogy élőben már nem ismerném fel őket. Van közöttük, aki választékos stílusban, de nyelvtanilag helytelenül ír. Mások a gyerekeikről mesélnek, még akkor is, amikor egy temetés kapcsán keresem őket. Az egyikükről tudom, hogy földrajztanárnak álcázza magát, és az üzenetei mindig valamilyen folyó nevét viselik. Például a Dráva vagy a Szamos. Különös könnyedséggel tapint a legérzékenyebb témákra. Már minden egyes rétegét felfedeztem a bűntudatnak, amit az édesanyja közelében érez. Vonzalmait pedig a Szajna partján mesélte el nekem.

Emberbarátnak neveltek, de ez nem több, mint egy üres címke. Egy pillanat töredéke alatt felszínre tör belőlem a véresszájú mizantróp. A zsebembe dugott kezem tompa szöge, a termelői piactól való távolság, és az is zavar, ha valaki a vágyak manifesztálásáról beszél. Így nem találunk közös hangot. Barátságra ne is számíts.

Te jössz! – mondja a sakkpartnerem, miközben a zakója ujját idegesen gyűrögeti. Ismét hibázott, és most nem hagyom neki, hogy elmeneküljön. Az arca felragyog a meglepetéstől. Mostanában az foglalkoztatja, hogy kedvesnek tartom-e; értékelése érdekében kérdésekkel próbálkozik. Mi újság a többiekkel? R.-t idén kétszer is elütötték, a zebracsíkos gipsz már a combtövéig ér. Az albán malomkőbelű tulipánja a pincelakásban virágzik. Ennyit róluk, kedves uram, a lényeg: Vezér d7, matt! Keddre pedig jöhet a visszavágó.

Kérdésekkel teli üzenetet alkotok. Olyan érzéseket fejezek ki, mintha a Temze áramlásával szemben úsznék. Miért éppen így érzem? Hogyan tudnám megfogalmazni mindazt, ami belül zajlik? Miért érzem, hogy a szavak nem tudják teljesen visszaadni az érzéseimet? Érdekelne, hogy mások hogyan élik meg ezeket a pillanatokat. Miért van az, hogy a kérdések néha többet mondanak, mint a válaszok? Képzelhetném-e el azt, hogy a folyó visszafordul, és a szavak is követik ezt az irányt?

A földrajztanár valójában az Alföld legelbűvölőbb patikájában tevékenykedik. Antihisztaminokkal élteti magát, miközben izomlazító kenőcsöket csempész haza titokban. Ráadásul mindig azonnal válaszol az üzenetekre, ami igazán figyelemre méltó.

Van, aki a szeretet végtelen súlyát úgy próbálja megérteni, hogy végül a szeretett lény eltüntetésében találja meg a megoldást. Az életünkkel együtt születik a lehetetlenség. Egy zárt rendezvényről próbálunk elszökni, kezünkben a gondosan kiválasztott ajándékbor, amely nemes ízével és jó évjáratával kecsegtet. A parkolóban egy üvegszemű idegen fojtogatja a levegőt, ahogy a kipufogógázok illata keveredik az éjszaka sötétjével.

Kijelentések. Egytől egyig. Válaszok, még akkor is, ha másról érdeklődtem nála.

A szomszéd ház előtt egy ponyvás teherautó áll, és a költöztetők szorgosan járkálnak fel-alá. Két ember fáradozik a velúr borítású fotellel, ami citromsárga színével inkább bántja a szemet, mintsem örömet szerezne; talán a tűzhelyen lenne a legjobb helye. A lakók már régóta eltűntek, mintha a mandulalikőr és az arcszesz illatával teli dobozok magukkal vitték volna őket. Mindössze egy ágykeret maradt itt, az üres hálószobában, ahol a csendet fülrepesztő ordítás töri meg. Olyan valóság ez, amit csak a szemem láthat, és amit sosem felejtek el.