Vejkey Imre javaslata jelentős megkönnyebbülést nyújt az adótartozással küzdők számára – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Egyedülálló lehetőséget kínál több ezer család számára az a javaslat, amely szerint az adótartozással rendelkező adófizetők esetében kétmillió forintra nő az a határ, amelyig részletfizetési konstrukciót vehetnek igénybe. A módosító indítványt előterjesztő Vejkey Imre a Magyar Nemzetnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ez a lépés összhangban áll a korábbi családtámogatási elképzeléseikkel.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan újabb könnyítéseket kínáljunk az adózók számára - nyilatkozta a sajtónak Vejkey Imre. A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy a közelmúltban benyújtotta a törvényjavaslatot az adókötelezettségek és adótörvények módosítására, amihez egy módosító indítványt is csatolt.
Ez alapján az adótartozással rendelkező magánszemélyek esetén egymillió forintról kétmillió forintra emelkedne a korábbi összeghatár, amelyre az adóhatóság automatikusan, további feltételek vizsgálata nélkül, évente egyszer legfeljebb 12 havi részletfizetést engedélyez, míg nem természetes személyeknél legfeljebb 6 havit.
Az automatikus engedélyezés folyamata rendkívül egyszerűsített, ami jelentősen felgyorsítja az eljárásokat. Az adózók számára kedvező változást hoz a tartozás összeghatárának megemelése, mivel így nem szükséges az adóhatóságnak részletesen igazolnia a jövedelmi helyzetüket a kedvezmény igénybevételéhez.
Ezen kívül csökken az adóhatóságra nehezedő ügyteher is a fizetési kedvezmény iránti kérelmek elbírálása során. Különösen figyelembe kell venni, hogy magánszemélyek esetében a kétmillió forintot (megbízható adózók esetén ötmillió forintot) meg nem haladó adótartozásoknál az adóhatóság mérlegelés nélkül engedélyezi a pótlékmentes részletfizetést.
A héten elindult a parlamenti vitája a 2026-os költségvetésnek, amely kapcsán a KDNP képviselője hangsúlyozta: a javasolt költségvetés a béke megteremtését célozza, és céljuk az, hogy júniusra elfogadják azt. Kifejtette, hogy az ellenzék nem nyújt támogatást a családok számára, hiszen számukra csupán az a lényeg, hogy minden forrás Ukrajnába kerüljön.