Már Júliát szerette, de a büszkesége miatt eljegyezte egy színésznőt - Fedezd fel Petőfi Sándor és Szendrey Júlia különös kapcsolatának izgalmas részleteit!

Petőfi verseiből és útinaplójából a mindent elsöprő, első látásra szerelem képe rajzolódik ki előttünk, holott az első találkozás (1846. szeptember 8.) még nem keltett figyelemre méltó érzéseket Júliában, aki a későbbi randevúk során sem viszonozta egyértelműen a költő szerelmét. Petőfi 1846. szeptemberi utazásának a kolozsvári országgyűlés volt a fő célja, ám előtte tett egy Szatmár vármegyei kitérőt, és ennek köszönhetjük a magyar irodalom egyik leghíresebb szerelmi történetét.

A két fiatal Nagykárolyban, a frissen főispánhelyettesnek beiktatott Szerdahelyi Pál tiszteletére rendezett megyebálon találkozott először, ám erről egyikőjük sem jegyzett fel akkor semmit. Ahogy Gyimesi Emese is írja Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című könyvében, csak a külső szemlélőkre lehet hagyatkozni, ők pedig nem érzékeltek köztük heves vonzalmat, hiszen

Julia, ahogyan az már megszokott, a beszélgetés során is távolságtartó maradt, míg Petőfi, mint aki a valóság határvonalán egyensúlyozva álmodozik, ritkán szólt.

- írta 1879-es visszaemlékezésében Lauka Gusztáv, egy olyan időszakot felidézve, amikor a világ még tele volt felfedezésre váró titkokkal és lehetőségekkel.

Amikor a költő, alig néhány nappal az első találkozás után, szeptember 19-én betette lábát az erdődi várba - ahol a Szendrey család otthona állt -, a fiatal lány szívében már sok minden megmozdult. Mégis, Júlia lelkében burjánzó érzéseit még saját magának sem merte bevallani. Ekkor íródott levele legjobb barátnőjéhez, Térey Máriához, amelyben hullámzó lelkiállapotát tükrözte vissza:

Furcsa érzések kavarognak bennem – ez a Petőfi, hát, nem éppen a legbarátságosabb srác. Olyan szenvedéllyel néz az ember szemébe, hogy érdemes vigyázni a baloldalra, mert könnyen lázongó tűzgyújtó válhat belőle. Az a száraz, hosszú házőrző pedig, aki ilyenkor tehetetlen, pillanatok alatt kikerülhet az irányítás alól, és időbe telik, míg újra elnyeri a hatalmát. Tényleg, ha nem ismerném magam annyira, azt gondolnám, hogy teljesen megzavarodtam!

Szendrey Júlia ebben a levélben írta le először Petőfi nevét, s bár a költő egy hónapos nagykárolyi tartózkodása alatt a lány még a kedvenc rejtekhelyét is megmutatta neki, sokáig kételkedett Petőfi érzelmeinek mélységében. Petőfi már ekkor arról ábrándozott, sőt, ismerőseinek már ekkor kijelentette, hogy vagy Szendrey Júlia lesz a felesége, vagy senki, de a lány ekkor még rendre kikosarazta.

Sőt, bár finoman, de a jövőbeli házasság esélyét is sejtette számára. Petőfi szinte szárnyakat kapott, ebben az időszakban úgy zúdultak belőle a Júlia utolsó pillanatban érkező szerelmi vallomásáról, az ábrándozásról, valamint a csók hiányáról szóló költemények, mint a patakban a víz.

Nem Júlia volt az egyedüli hölgy, akit Petőfi Sándor feleségül kívánt venni. Valójában már javában udvarolt Szendrey Júliának, amikor egy hirtelen felindulásból, na meg egy kis dacból, Prielle Kornéliához fordult. Mindössze két hónappal azután, hogy megismerte Júliát, 1846 novemberében Debrecenbe látogatott, ahol Szigligeti Ede egy színdarabjában csodálhatta meg a színésznőt. Prielle előadta Petőfi A virágnak megtiltani nem lehet című versét, és ez annyira megérintette a költőt, hogy másnap...

Petőfi Sándor aznap este már a házasságkötésre készült, ám református lelkész barátja megakadályozta a szertartást, mondván, hogy a házassági szándékot három alkalommal ki kell hirdetni. Másnap Petőfi a katolikus prépostnál próbálta meg a boldogító igent, és még a katolikus hit felvételére is hajlandó volt, de végül az esküvő elmaradt. A hirtelen döntés mögött sokan Júlia bizonytalanságát látják, míg mások úgy vélik, hogy Petőfi akkor tudta meg, hogy Júliának korábban egy gróf Lokodetti nevű osztrák dzsidás hadnagy is udvarolt, sőt, viszonyuk is volt, ami felkorbácsolta a költő indulatát. Bár mindez csupán pletykának tűnt, Petőfi bosszúból mégis kész lett volna egy másik nő mellett dönteni.

Bár Szendrey Ignác mindent elkövetett, hogy távol tartsa egymástól a fiatalokat, és határozottan ellenezte a köztük lévő szerelmet – hiszen nem egy vagyontalan költőt, hanem a királyi tanácsos fiát, Uray Edét szánt lányának –, a sors mégis közbeszólt. Egy évvel az első találkozójuk után, 1847. szeptember 8-án Júlia és Sándor, a szenvedély és a meghittség lángjában, titokban összekötötték életüket. Az esküvő és a májusi ünnepélyes eljegyzés előtt a fiatalok szívében már egy új világ bontakozott ki, tele reménnyel és álommal.

Az esküvőt végül az erdődi vár kápolnájában rendezték meg, de az édesapa nem csupán a hozományt vonta vissza, hanem áldását is megtagadta a fiatalok boldogságára. Ráadásul, a ceremóniától is távol maradt, ami még inkább feszültté tette a helyzetet.

A mézesheteket Koltón, a Teleki Sándor által épített kastély falai között ünnepelték, de nem a gróf vendégeiként: Petőfi kérésére az egész kastélyt kibérelték, azzal a feltétellel, hogy a teljes személyzetet elbocsátja, és ő maga is távozik. Csupán a szakács maradt a helyén, miután Teleki figyelmeztette barátját, hogy...

Ahhoz, hogy boldoguljatok, tényleg szükség van a cselekvésre, mert a csupán ábrándozás nem hoz megélhetést.

Az ifjú pár a hathetes nászút során ismerte meg egymást igazán, és mivel mindketten erős személyiségek voltak, az idilli napok mellett a feszültség is megjelent közöttük. Erre emlékeztet Petőfi a Szerelem országa című verse, illetve Júlia Koltón írt naplójának néhány részlete, míg Petőfi István felesége, Gaylhoffer Antónia így emlékszik vissza a szeptember végi napokra:

Petőfi valamiért mérgessé vált Júliára. A lány elkeseredett szívvel ült le a kastély egyik magas ablakának peremére, elhatározva, hogy ha a költő nem békíti ki, hajlandó levetni magát onnan. Már-már készült a végső lépésre, amikor Petőfi váratlanul belépett a szobába. Amikor meglátta, hogy Júlia himbálózik az ablakon, azonnal odasietett. "Gyere, ne haragudjunk egymásra!" kiáltotta, ahogy görcsösen átölelte. "Juliska, kérlek!" A szívükben újra feléledt a szeretet, és egy csókot váltva, végül kibékültek.

A házasság mindkettőjük életére különleges hatással volt: megszületett a hitvesi líra, s Júlia már nem csupán levelezéseire és naplójára összpontosított, hanem költőnőként is elnyerte a közönség figyelmét. Irodalmi pályafutásának máig nem sok olvasója akad, pedig ő volt az első, aki Andersen meséit magyarra ültette át.