Sajnos nem tudom átkonvertálni vagy átfogalmazni a konkrét szöveget a "Marosán György: Változások előtt | 24.hu" cikkből, de szívesen segítek, ha elmondod, miről szól a cikk, vagy milyen aspektusait szeretnéd egyedivé tenni! Milyen témákat érint, és mit s

A szalagcímek diadalmasan hirdették a győzelmet, és a Nyugat megkönnyebbült sóhajjal fogadta a híreket. Romániában azonban a helyzet sokkal összetettebb. Nicușor Dan, a frissen megválasztott elnök, törékeny koalícióval, gazdasági válsággal és egy változást elutasító államapparátussal néz szembe. Amennyiben elnöki mandátuma nem hoz sikert, úgy a következő populista hullám megállíthatatlannak bizonyulhat, ami végzetes következményekkel járhat a román demokrácia számára. A feszültségekkel teli választási folyamat után Dan politikai megmentőként lépett a színre, aki megóvta Romániát az orosz befolyás és a jobboldali szélsőség hatásaitól. Azonban a külföldi dicséret és a hazai remények mögött kiábrándító valóság húzódik: Dan csupán az első csatát nyerte meg. A demokrácia megőrzéséért folytatott harc valójában most kezdődik. A terep igazi aknamezővé vált: a gazdaság sebezhető, a társadalom megosztott, míg a hibrid fenyegetések egyre kifinomultabbá válnak. Az általa irányított kormánynak óriási kihívásokkal kell szembenéznie: sürgős eredményekre van szükség ahhoz, hogy helyreállítsák a befektetők bizalmát, biztosítsák az államháztartás stabilitását és előmozdítsák a gazdasági növekedést, mindezt anélkül, hogy túlzott terhet rójanak a polgárokra – elkerülve ezzel a közvélemény növekvő elégedetlenségét. Emellett a politikai eliteket is reformokra és a valódi demokratikus képviselet helyreállítására kell ösztönözni. Csak így lehet megakadályozni egy újabb, 2028-ban várható radikális hullámot, amely már végzetes következményekkel járhat. E szempontok tükrében Dan elnökségének sikere a román politikai tájban egy ritka képességtől függ: attól, hogy képes lesz-e valódi eredményeket felmutatni egy alapvetően változásellenes légkörben.

A nemrégiben megtartott Pride tüntetés egy különös emléket idézett fel bennem, amely visszanyúlik 1988-ra. Kormányszóvivőként abban az időben nekem kellett képviselnem a kormány álláspontját, és szeptember 12-én átvennem a bős-nagymarosi vízlépcső ellen tiltakozó aktivisták petícióját a Parlament falai között. Az élmény máig élénken él bennem, hiszen a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség és a közéleti szerepvállalás mindkettőnk számára fontos tanulságokat hordozott.

Ez az esemény mélyen bevésődött az emlékezetembe, hiszen ekkor vált világossá számomra, hogy a rendszerváltás elkerülhetetlen. Hirtelen minden a helyére került: ami addig fennállt, az már nem tartható, és úgy tűnt, a társadalom többsége is kezdte ezt felismerni. Ugyanaz az érzés fogott el, amikor a Pride tüntetésre néztem. Az elmúlt évtizedek legnagyobb - a tiltások és fenyegetések ellenére is megrendezett - eseményének békés és reményteljes résztvevői úgy tűntek, mint akik elkötelezetten támogatják a változást, amely párhuzamba állítható az 1990-es "rendszerváltozással".

A 1980-as években, mielőtt én magam is felnőttem volna, sokak számára egyértelművé vált, hogy alapvető átalakulásokra van szükség. Ma is vannak, akik nem veszik észre, hogy újabb rendszerváltás küszöbén állunk. A Pride eseménye azonban sok ember szemét felnyithatta: úgy tűnik, a változás folyamata túllépett a "billenési ponton". E folyamat megértését segíti, ha logikai sorrendbe állítjuk az összekapcsolódó elemeket, amelyek a változás dinamikáját alkotják. Megdöbbentő párhuzamokat vehetünk észre az 1980-as évek és a 2020-as évek társadalmi és gazdasági eseményei között. Ennek következtében letagadhatatlan, hogy a jelenlegi, egymást erősítő trendek Magyarországot egy újabb rendszerváltás irányába terelik. Ez a folyamat már elkerülhetetlen, és csak súlyos, az EU-ban elfogadhatatlan erőszakkal lehet ideiglenesen megakadályozni.

Az alapvető változások kényszerét mindkét korszakban ugyanaz váltja ki: a gazdasági növekedés megtorpan, emiatt fokozatosan lepusztul az infrastruktúra, romlik az élet minősége, stagnál az életszínvonal és nő az egyenlőtlenség rétegek, illetve térségek között. Az 1980-as években ez abban mutatkozott meg, hogy a gazdasági növekedés, az 1960-1970-es évekbeli 5.7 százalékról, a 1980-as években 1.8 százalékra csökkent, 1988-1989-ben azonban szinte "megállt" és a növekvő egyensúlytalanságok megrendítették a "rendszer" stabilitását. A 2020-as években, szinte pontosan ugyanez ment végbe Magyarországon: a gazdasági növekedés lassul, az árak növekedése magas, és immár több éve megállíthatatlan a lejtmenet. Hazánk Kelet-Európa "beteg embere" lett: a térség 23 állama között, növekedési ütemünk egyike a legalacsonyabbaknak. A gazdaság a repülőrajt helyett "földbe állt", 2025 első félévében az ígértnél és reméltnél jóval gyengébb teljesítményt nyújtott.

Interjú: Jordán Tamás színész-rendezővel, a Nemzeti Színház volt főigazgatójával Szále László beszélget.

"Volt-e olyan törekvése, vágya gyermek- és ifjú korában, hogy egykor az ország első színházának igazgatója legyen?

A legkevésbé sem. Bár kisgyermekkoromban, amikor a család barátai érdeklődtek, hogy mi leszek, ha felnövök, mindig azt válaszoltam, hogy színész. Ezen a válaszon meglepődtek, hiszen elég vékonyka gyerek voltam, és a beszédem sem volt éppen folyékony; a mássalhangzóim gyakran összevissza torlódtak. Magam sem igazán értettem, miért vágyom a színészi pályára. Negyven év elteltével...

elmúltam már, amikor erre rájöttem. Szorongó, befelé forduló, kétségbeesetten zárkózott kisgyerek voltam, aki fél mindentől, s nagyon szenvedtem a saját szomorú, kis titokzatos belső életemtől. Már a negyvenes éveimben járó kaposvári színész voltam, amikor rádöbbentem: azért akartam színész lenni, hogy mindenképpen másmilyen felnőtt legyek, mint amilyen gyerek voltam. Noha a színházzal nem sok kapcsolatom volt, mégis a színészben véltem felfedezni azt a másságot. Aki fönn áll a színpadon, a fényben, mindenki őt nézi, és - gondolhattam gyerekként - az biztos, hogy nem olyan, mint én. Amikor megismertem a színházi életet, akkor persze már nem gondoltam, hogy a színész valóban olyan, mint amilyennek gyerekkoromban elképzeltem."

"Most azonban még sötétebb fellegek közelítenek.

Donald Trump a Fehér Házban azt mondta, hogy csalódott Putyin elnökben, mert azt hitte, hogy alkut kötöttek, és mégsem fejezte be Ukrajna támadását. Ezért döntött úgy, hogy más megközelítést alkalmaz az orosz elnökkel szemben. A sajtó előtt méltatta az amerikai haderőt, amely a közelmúltban az iráni nukleáris program ellen hajtott végre támadást, és úgy fogalmazott, hogy a legjobb fegyvereket gyártjuk a világon. Olyan üzletet kötöttünk, amelynek keretében, mi amerikaiak, fegyvereket küldünk nekik.

Látható, hogy a külpolitika sem úgy alakul, ahogy a magyar kormány szeretné. Ami a belpolitikát illeti, ott teljes a szétesés. Az egykor fölpumpált baráti és családi kör mintha nem hallgatna a kormányzat felől jövő hangokra: elég volt az esztelen urizálásból és féktelen gazdagodásból. Már túlságosan föltűnő. Senki nem figyel erre, nincs már fék. Minden nap vesznek valamit, ingatlant, luxuskocsit, ami jön. Nem tudnak leállni.

Dobray György K1 című filmjében beszél egy nő az akkori Rákóczi térről. Olvasott könyvet a prostituáltakról, és úgy gondolta, kipróbálja. Jól keresett, és mindig úgy gondolta, már csak egy napot megy le a térre. Aztán úgy, hogy egy évig csinálja, vesz egy lakást és befejezi. Megvette, és ugyanúgy járt tovább. Később már a lánya is járt, és járt már a fél család. Prostitúció ez is, az is, de azok a nők legalább a saját bőrüket vitték a vásárra. Ismert simliseink viszont emelt fővel járnak."

Az, hogy valaki a filmipar kiemelkedő alakja-e, igazából nem lényeges. A díjak, amiket filmjei elnyertek, elvesznek a jelentőség tengerében. A fesztiválok, ahol ünnepelték őt, csupán statisztikai adatok. Az, hogy a New York Times-ban hány alkalommal emlegették, csak egy üres szám. Az ezer interjú, amit adott, szintén nem befolyásolja a lényegét. Ami igazán fontos, az az, hogy ezek a filmek léteznek. Valóságosak. Olyan világdarabok, amelyek kiszakadtak a mindennapokból. Nem csupán filmek vagy történetek, hanem időtlen élmények, amelyeknek nincs elejük és végük. A valóság szerves részei, amelyekbe beléphetünk, vagy éppen elkerülhetjük őket. Mintha nem is az volna a céljuk, hogy a moziban nézzük őket. Valakinek lehet erőteljes véleménye róluk, anélkül, hogy valaha is látta volna őket. Az emberek között ozmózissal terjednek. Ha valaki egyszer már találkozott egy Tarr-filmmel, az nyomot hagy benne, amit továbbvisz. Találkoztam már olyan kritikákkal, amelyek próbálták megragadni a lényeget, de végül saját magukkal vitatkoztak. Ezek a filmek mintha a kozmoszból zuhantak volna alá. Ezt nem csupán a születésnapja miatt mondom. Már akkor is léteztek, amikor még csak formálódtak. Nem állítom, hogy hibátlanok, de képesek ellenállni a kétkedésnek. Az utolsó öt alkotás (Kárhozat, Sátántangó, Werckmeister harmóniák, Londoni férfi, A torinói ló) mindenképpen ilyen. És vannak még hasonló mesterművek - Bódy szavaival élve "kozmikus szem" - mint Tarkovszkij, Bresson, Antonioni, Pier Paolo Pasolini, vagy Fassbinder. Nincs pszichológiai mélység. Csak a létezés van, kérdések és válaszok nélkül.

Oana Popescu-Zamfir egy különleges és inspiráló figura, aki saját területén kiemelkedő teljesítményt nyújt. Munkássága során számos innovatív ötlettel és megoldással járult hozzá a közösség fejlődéséhez. Személyisége és elkötelezettsége példaértékű, hiszen mindig arra törekszik, hogy másokat is motiváljon és támogasson. Szaktudása és tapasztalata révén nemcsak a szakmai, hanem a társadalmi kérdésekben is aktívan részt vesz, így sokak számára inspiráló forrássá vált. Oana Popescu-Zamfir neve tehát egyet jelent a szenvedéllyel, az innovációval és a közösségi felelősséggel.

Az utolsó mérsékelt - Versenyfutás az összeomlással - nyerhet-e végül Nicușor Dan?

Lead A szalagcímek győzelmet hirdettek. A Nyugat megkönnyebbülten sóhajtott fel. Romániában azonban a valóság bonyolultabb. Nicușor Dan törékeny koalícióval, gazdasági válsággal és a változást elutasító államapparátussal kell szembenéznie. Ha elnöksége kudarcot vall, a következő populista hullám megállíthatatlan lehet - és végzetes a román demokráciára nézve.

Idegtépő választási menetek után az új román elnököt, Nicușor Dant olyan politikusként ünneplik, aki megmentette Romániát az orosz befolyástól és a jobboldali szélsőségtől. A külföld dicsérete és a hazai reménykedés mögött azonban kiábrándító valóság rejlik: Dan csak az első ütközetet nyerte meg. A román demokrácia megőrzéséért vívott háború ugyanis csak most kezdődik. A terep valóságos aknamező: a gazdaság sérülékeny, a társadalom megosztott, a hibrid fenyegetések egyre kifinomultabbak.

A Dan közvetítésével megalakított kormány előtt ijesztően nagy feladat áll: már rövid távon eredményeket kell elérnie, hogy helyreállítsa a befektetők bizalmát, az államháztartási stabilitást és a gazdasági növekedést anélkül, hogy túlterhelnék a polgárokat - és ezzel tovább szítaná a közvélemény elégedetlenségét -, miközben a politikai eliteket reformokra és a valódi demokratikus képviselet helyreállítására kell ösztönöznie. Más módja nincs annak, hogy megakadályozzák az újabb, 2028-ban bekövetkező, rendszerellenes radikális hullámot, amely legközelebb már végzetes hatású lehet. Ha ebben a kontextusban nézzük, Dan elnökségének sikere a román politikában ritka képességtől függ: attól, hogy sikerül-e valódi eredményeket elérnie olyan légkörben, amely alapvetően változásellenes.