Megoldatlan ügyek osztálya: A bevált minta újragondolása A megoldatlan ügyek osztálya mindig is különleges figyelmet érdemelt, hiszen itt rejlenek a rejtélyek, a titkok, és a válaszra váró kérdések. Ez a szakterület nem csupán a bűnügyi nyomozások színte
David Fincher alkotásai számomra a thriller műfaj csúcsát jelentik. Sajnos, ritkán találkozom olyan filmmel vagy sorozattal, amely ne hagyna bennem valamilyen hiányérzetet, vagy ne okozna csalódást egy-egy jelenetével. Azóta, hogy belemerültem a Mindhunter világába, szinte lehetetlen számomra megérteni, miért nem folytatták a sorozatot a harmadik évaddal a Netflixen.
Nos, a Megoldatlan ügyek osztálya azt az érzést keltette bennem, mintha ezzel akartak volna kárpótolni a Mindhunter miatt. Maga a forgatókönyv alapja elég hasonló: elrejtett nyomozati osztály, karakteres nyomozópáros, érdekfeszítő rejtély(ek), karót nyelt felettes. Azért mondom azt, hogy "jól bevált sablon", mert a Mindhunter és a Kék könyv-projekt után ez a 3. sorozat, amire ráhúzható ez az alapkoncepció, és ennek ellenére tud újat mutatni (azt azért megemlítem, hogy nem nehéz kitűnni egy-egy jobb sorozatnak a mostani összedobott, egyszer fogyasztható sorozatok közül).
Ami igazán kiemelte ezt a sorozatot a többi közül, az a remekül kidolgozott forgatókönyv, amely egyértelműen visszatükrözi az inspiráció forrásait. Bár a megvalósítás nem mentes a hibáktól, a végeredmény mégis egy rendkívül izgalmas és lebilincselő sorozat lett.
Amiért 4 csillagot érdemelt, az a benne rejlő "költői" túlzásoknak köszönhető. Minden főbb szereplő modern kori öndiagnózisú problémákkal küzd, és ez a motívum folyamatosan ott lebeg a történet minden részében. Olyan érzésem támad, mintha az író arra próbálna kényszeríteni, hogy mélyebben megértsem a karakterek fájdalmát, ami eredetileg empátiát ébresztett bennem, ám idővel inkább irritálóvá vált.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy bár a sorozat igyekezett hiteles módon megközelíteni az érzékenyítést, számomra mégis túlzásnak tűnt. Ráadásul a főnyomozó bunkósága szinte minden ötödik percben megjelenik, legyen az egy utalás vagy egy közvetlen megjegyzés. Az a folyamatosan ismétlődő, mondhatni a munkahelyi kapcsolatok fejlődésére fókuszáló szál is feleslegesnek hatott számomra.
A negatívumokat illetően úgy érzem, hogy a sorozat több megoldatlan szálat igényelt volna, hiszen a cím is erre utal. Ebből kifolyólag a kilenc epizód számomra egy kicsit túlzásnak tűnt, és a történet is valahogy befejezetlen maradt. Ha valaha érkezik egy második évad, természetesen szívesen bepillantok, de az említett másik két sorozatot sokkal inkább ajánlanám a figyelmemre.
