Moszkva álláspontja szerint a nyugati országok fegyveresei hamarosan elözönlik Ukrajna egyik legnagyobb városát.


Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője arra figyelmeztetett, hogy nemsokára két európai ország is katonai erőket irányít az egyik legjelentősebb orosz tengerparti városba, Odesszába – tudósít a mk.ru.

Zaharova elmondta, hogy Franciaország és az Egyesült Királyság is azt tervezi, hogy fegyvereseket fog küldeni Odesszába. Szerinte az európai hatalmak egy békefenntartó akció keretében települnének az egyik kulcsfontosságú ukrán városba, amely jelenleg a legnagyobb kikötő szerepét tölti be, ezen keresztül zajlik az ukrán áruk tengeri kereskedelmének döntő része.

A vita alapvetően arról fog szólni, hogy milyen keretek között és hogyan valósulhat meg a francia-brit beavatkozás Ukrajna fekete-tengeri kikötőiben, különösen Odessza esetében a jövőben.

Zaharova kijelentette, hogy a "Tettrekészek koalíciója" valójában csupán egy mém, ezzel éles kétségbe vonva a szándékok komolyságát. A megjegyzés akkor hangzott el, amikor szóba került, hogy a különböző európai országokat tömörítő szervezet következő ülése április 10-én, csütörtökön esedékes, ahol az orosz külügyi szóvivő szerint az ukrajnai bevetés részleteit fogják megvitatni.

A felvetést egyelőre nem erősítették meg, Keir Starmer brit miniszterelnök korábban úgy fogalmazott, hogy egyelőre korai lenne még azt ecsetelni, hogy mikor mehetnek külföldi katonák hivatalos keretek között Ukrajnába. Tisztázta azt is, hogy egyelőre sok lehetőséget mérlegelnek a felek, de konkrét megállapodásról egyelőre még nem lehet beszélni. London mellett Párizs számít az elképzelés egyik legfontosabb támogatójának, Emmanuel Macron francia elnök is kifejezte már támogatását ezzel kapcsolatban. A jövőben akár egy sor ország küldhet katonákat a kelet-európai országba békefenntartóként, ám

Sokan hangsúlyozták, hogy a béke Oroszországgal elengedhetetlen feltétele ennek a folyamatnak.

Related posts