Nagy Márton: Elkötelezettek vagyunk az ipar, a munkahelyek megóvása és a minimálbér emelése mellett!

A magyar munkavállalók érdekei elsődlegesek, ezért nem lenne helyes megnövelni a vendégmunkások kvótáját.
"Sűrű a nap, az MKIK után a VKF-fel, azaz a munkaadókat és munkavállalókat tömörítő Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával egyeztettem.
Az elhibázott vámmegállapodás komoly gazdasági sebeket ejt. Nem csupán az ipari szektort és a munkahelyek biztonságát fenyegeti, hanem komoly kihívások elé állítja a hároméves bérmegállapodás érvényesülését is.
Cselekednünk szükséges, pontosabban nekünk kell tennünk, hiszen senki más nem fogja képviselni a magyar ipar érdekeit, a helyi munkahelyeket és a bérek emelkedését! Mind a munkaadók, mind a munkavállalók egyetértenek abban, hogy az elhibázott vámmegállapodás komoly akadályt jelent a minimálbér 2026-os, jelentős, kétszámjegyű emelésének megvalósításában.
A VKF ezért javaslatot tett arra, hogy a kormány csökkentse a szociális hozzájárulási adót 1 százalékponttal. Ez a folyamat nem ígérkezik egyszerűnek, hiszen legalább 200 milliárd forintos adókönnyítést jelentene, így alapos tárgyalásokra lesz szükség. Ezen kívül a VKF tagjai hangsúlyozták, hogy a magyar munkahelyek védelme a prioritás, ezért a vendégmunkás kvóta emelését elutasítják, és az országlista enyhítését is elfogadhatatlannak tartják.
A cél változatlan, azon dolgozunk, hogy a gazdasági növekedés a lehető legmagasabb legyen, megvédjük az ipart és a munkahelyeket. Arról sem tettünk le, hogy ne csak többen dolgozzanak, hanem a magyarok egyre többet is keressenek, azaz egyre több legyen a családok zsebében.
Végrehajtjuk Európa legnagyobb adócsökkentését és növeljük a béreket, 2027-re pedig el akarjuk érni, hogy a minimálbér a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát elérje. Erről sem teszünk le!"