Ali nem csupán az ivásban, hanem a hazugságok szőtt hálójában is mesterkedik, méghozzá Gyurcsány szintjén. Azt állítja, hogy külföldiek "rabolták ki" őt, de ő határozottan ellenállt a helyzetnek.


Abd El Rahim Ali, a DK józsefvárosi elnöke a Telexnek elmondta, hogy megpróbálták őt meglopni két külföldi, de ezt nem tűrte. Egy ijedt szomszéd értesítette a rendőrséget, akik gyorsan kiérkeztek, és elvitték őt a Honvéd kórházba vérvételre. Az eredmények szerint a vérében csekély mennyiségű THC-t találtak, emellett alkohol is volt jelen.

Bizalomgerjesztő pofázmányok a szemkilövető pártjában A hatóság korábban arról adott tájékoztatást, hogy kedden hajnali fél 3-kor bejelentés érkezett hozzájuk arról, hogy "egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl, és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfivel szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, akik a 30 éves budapesti lakost kórházba vitték". Mint a politikus írja, "a híreszteléssel ellentétben az este lényege az volt, hogy kiraboltak". Abd El Rahim Ali azt írta, egy buliban volt két norvég turistánál, majd, amikor már eljött, akkor vette észre, hogy nincs meg sem az iPad-e, sem az AirPodsa. (Ami, ha esetleg igaz lenne, akkor sem rablás, hanem "csak" lopás lenne, ez talán még Egyiptomban is így van - a szerk.) Ezután visszament a buli helyszínére, ott "azonban kopogásomra nem voltak hajlandóak ajtót nyitni a házibuli szervezői, két norvég fiatalember." "A tolvajok reakciója váltott ki belőlem hevesebb viselkedést, az az egyre erősebben kezdtem el dörömbölni az ajtón, mely hallatára egy ijedt szomszéd kihívta a rendőröket, akik el is jártak az ügyemben." "Az esettel összefüggésben a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kábítószer birtoklása vétség, valamint garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként" - írta a lapnak a rendőrség. Abd El Rahim szerint "birtoklással nem, csak fogyasztással vádolják", és "a kábítószerbirtoklás hamis vádja nem állja meg a helyét", mert csak egyszer szívott bele a buliban egy olyan cigibe, amit többször kínáltak neki. Abd El Rahim továbbá azt írta, feljelentést tett a külföldiekkel szemben, valamint panasszal fog élni "a rendőrség szabálytalan eljárásai miatt". Abd El Rahim hozzátette, a "propaganda csatornákon közölt hazugságokkal" szemben lépni fog, de úgy gondolja, "senki nem foglalkozna az ügyével", ha nem indult volna Gyurcsány Ferenc ellen a DK elnöki posztjáért. Mint írta, "ezúton is szeretnék elnézést kérni azoktól, akik az eset láttán megijedhettek, abból fakadóan, hogy nem volt tudomásuk viselkedésem miértjeiről." Abd El Rahim Ali egyébként a hétvégén jelentette be, hogy kihívja Gyurcsány Ferencet a párt januári tisztújító kongresszusán. A Partizánnak adott interjújában arról is beszélt, hogy "ha Gyurcsány Ferenc marad, a DK megsemmisülhet 2026-ban". A Telex a DK-t is megkérdezte, mit gondolnak a képviselő ügyéről, amire azt írták:

Mivel Abd El Rahim Ali ellen, a politikai pozíciójával nem összefüggő ügyben, büntetőeljárás indult, a DK-nak a szokásos gyakorlat szerint ilyenkor párton belüli etikai vizsgálatot kellene lefolytatnia. Azonban ebben az esetben olyan politikusról van szó, aki a párt éppen zajló tisztújításán a pártelnöki posztra pályázott. Ezért az etikai eljárást csak a tisztújítás befejezése után indítják el, hogy elkerüljék még a látszatát is annak, hogy egy elnökjelölt indulási és kampányjogait belső etikai eljárás miatt korlátozhatják.

Korábban említettük: Gyurcsány kihívója olyan viselkedésével hívta fel magára a figyelmet, amely alapján akár "Ferinek" is méltó utódja lehetne. A történet szerint részeg állapotban randalírozott, végül mentő szállította el.

Related posts