Oroszország ismét új települések megszerzését hirdette meg.


Egy harkivi és egy szumi régióbeli település elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium,

Az orosz hadsereg átvette az irányítást a Harkiv megyei Dovhenyke és a Szumi megyei Novomikolajivka települések felett Ukrajnában.

- jelentette be szerdán az orosz védelmi tárca.

A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott törni, több mint 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.

Valerij Geraszimov, az orosz vezérkari főnök, látogatást tett a Pokrovszkért folytatott harcokban részt vevő Központi csapatcsoportnál, ahol szemlét tartott.

Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy

Az Odessza megyei Bilgorod-Dnyisztrovszkij városában az orosz hadsereg támadást indított az ukrán hadsereg logisztikai központja ellen, amely a helyi tengeri kikötő területén található.

Andrej Marocsko katonai szakértő a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy harcok kezdődtek a harkivi régióban Novij Mir birtoklásásért.

A helyi hatóságok szerdán arról számoltak be, hogy az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területeken, valamint Oroszország különböző régióiban is ukrán tüzérségi és dróntámadások történtek. A moszkvai Zsukovszkij repülőtér éjszakai forgalma ideiglenesen leállt, míg Udmurtföldön a mobilinternet-szolgáltatások korlátozására került sor. Az orjoli régió Szoszkolszki járásában pedig egy lakóépület sérült meg a támadások következtében.

Related posts