A BYD most egy figyelemfelkeltő ajánlattal rukkolt elő: a Tesla árainak feléért kínálja legújabb elektromos szedánját.

A BYD persze nemcsak a belföldi autópiacon erősít, hanem Magyarországon is komolyan tervez. A cég bejelentette, hogy Budapesten, a XI. kerületben nyitja meg új európai vállalati fejlesztési központját. Ez már az ötödik hazai létesítményük lesz a komáromi buszgyár, valamint a fóti, pátyi és a Szegeden épülő autógyár mellett.
A budapesti központ körülbelül 2000 munkahelyet teremt, elsősorban magasan képzett, diplomás mérnökök számára. Három fő tevékenységi területtel foglalkozik majd: az értékesítés és az utólagos szerviz, a járművek tanúsítása és tesztelése, valamint az új modellek tervezése és fejlesztése. A BYD célja, hogy az itt kifejlesztett szabadalmak legalább felét Magyarországon jegyezzék be, és minél több hazai beszállítóval alakítsanak ki együttműködést - ezzel élénkítve a magyar gazdaságot és munkaerőpiacot.