A Román Rendőrség legfrissebb jelentése szerint az elmúlt 24 órában a rendőrök összesen 2484 bevetést hajtottak végre, melynek eredményeként 447 jogosítványt vontak vissza. - AGERPRES
Bukarest, január 5./Agerpres/ - Az utolsó 24 órában a rendőrség 2484 akciót hajtott végre, miközben több mint 6300 jogsértést azonosítottak - tudatta vasárnapi közleményében a Román Rendőrség.
A legfrissebb közlemény alapján a szombati közúti ellenőrzések során a rendőrség összesen 447 gépkocsivezetői jogosítványt vont be. Ebből 201 esetben a gyorshajtás, 34 esetben alkoholfogyasztás, míg 12 esetben kábítószer befolyása alatt történő vezetés volt az indok. Emellett 220 jármű forgalmi engedélyét is érvénytelenítették. A forgalmi ellenőrök összesen 92 bűncselekményt tárt fel az ellenőrzések során.
A rendőrség szombati akciója során sikerült 13 olyan egyént elfogniuk, akik országos vagy nemzetközi körözés alatt álltak.
A szombaton észlelt szabálysértésekért 6391 bírságot róttak ki összesen 3.467.491 lej értékben.
A legfrissebb tájékoztatók alapján a belügyminisztérium szombaton jelentős erőfeszítéseket tett a Blocada néven futó akció keretében. Az ország különböző pontjain 5792 gépjárművet ellenőriztek, míg 9412 személyt igazoltattak. Az akció során 2605 alkoholtesztet és 113 drogtesztet végeztek el. A hatóságok 26 közlekedési bűncselekményt tártak fel, és összesen 216 jogosítványt vontak be; ezek közül 13-at alkoholos befolyásoltság miatti vezetés, valamint 112-t gyorshajtás miatt. Emellett 107 jármű forgalmi engedélyét is érvénytelenítették.
AGERPRES/(RO - író: Dana PICIU, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)