Sebastião Salgado halála előtti napon különleges eseményre került sor: Down-szindrómás fia kiállítása megnyitotta kapuit. A művek mély érzelmi töltettel bírnak, és egyedi perspektívát nyújtanak a világra. A fiatal művész alkotásai nem csupán a szépséget,

Hazafelé tartva értesültem Sebastião Salgado deauville-i kiállításáról, amikor a szomorú hírt hallottam a fotográfus haláláról. Az ezt megelőző napon, május 22-én, egy különösen jelentős esemény zajlott: kisebbik fia, Rodrigo Salgado kiállításának nem hivatalos megnyitója Reims-ben. Sajnos azonban az édesapa már nem volt ott, hogy megélje ezt a különleges pillanatot.

Sebastião Salgado több évtizedes pályafutása alatt a világ különböző szegleteit bejárva rögzítette az emberi sorsok tragédiáit. A háborúk, a szárazság és az éhínség elől menekülő emberek, az embertelen körülmények között dolgozó munkások, akik sokszor rabszolgasorban élnek, és a kiszolgáltatott gyermekek, akik menekülttáborokban várják a jobb jövőt – mind-mind megindító pillanatok, amelyeket Salgado gépe rögzített. A 2000-es évek elején azonban Susan Sontag írása a New York Times-ban új fényben tette próbára munkásságát, és Salgado-t egyre többen támadták, azzal vádolva, hogy az emberi szenvedés megörökítése mögött valójában üzleti motivációk húzódnak. Én magam is sokáig osztottam ezt a nézetet, és előítéletek által befolyásolva, a saját szemszögemből értelmeztem az albumaiban közvetített üzeneteket.

Halálát a tizenöt évvel ezelőtt szerzett malária szövődményei okozták. Élete utolsó óraiban még megadatott számára az az öröm, hogy a napjainkban kiállítási helyként funkcionáló reims-i Sacré-Cœur templomban elfoglalták helyüket a kisebbik fia, Rodrigo Salgado rajzai alapján készült üvegablakok, akinek alkotásaiból ebből az alkalomból ugyanott kiállítást is rendeztek.

A most 45 éves, Down-szindrómás Rodrigo Salgado hatévesen kezdett rajzolni, és azóta szinte minden idejét ez tölti ki. A Salgado-család otthonának falait Rodrigo rajzai, festményei borítják, amelyekre mindig felfigyelnek a hozzájuk látogatók. Ezt történt közel huszonöt évvel ezelőtt is, amikor Sebastiano Salgado barátjának, az ismert francia festőművésznek, Michel Granger-nek megakadt a szeme az atipikus képeken. Granger meghívta Rodrigót a műtermébe, aki attól kezdve rendszeresen járt hozzá festeni.

A kiállítás négy különböző korszakra tagolódik, összesen nyolcvan lenyűgöző alkotással. Az első szakaszt Rorigo 8 éves korában készült önarcképe nyitja meg, amely már akkor is sejteti a fiatal művész zsenialitását. Ezen a szinten a kompozíciók apró, örvénylő, hullámzó és torzított négyzetsorokból állnak, tükrözve a gyermeki kreativitás szabad áramlását. A második korszakban ezek az elemek megnövekednek, és a sorok körkörösen rendeződnek, miközben a torz négyzetek mellett megjelennek a körök és a háromszögek is, új dimenziót adva a műveknek. A harmadik fázisban a Provence-ban felfedezett különleges déli fény hatására a színek vibrálóbbá válnak, és a képek tónusa világosabbá, élettel telibbé válik, így a nézők egy új, színes világba léphetnek.

Ez utóbbi életszakasz éles ellentétben áll a művész lelkiállapotát hűen tükröző negyedik periódussal. A fizikai és szellemi egészségének gyors hanyatlásával szembesülve, képein a sötét árnyalatok dominálnak; az egymásra rétegzett színek feketébe burkolóznak, a melankólia fokozatosan átitatja mind a művészt, mind alkotásait. Mozaikszerű, teljes felületet betöltő kompozíciói talán leginkább az új École de Paris (Párizsi Iskola) egyik figyelemre méltó képviselője, Alfred Manessier műveivel mutatnak hasonlóságot.

A kiállítás két záróképe mindössze egy hónappal ezelőtt készült, és ezzel egy teljesen új fejezetet nyitott Rodrigo Salgado művészetében. Az elrendezés kusza, mégis nem véletlenszerű, a vonalkötegek egymással érintkeznek vagy akár fedik is egymást, ám a tér csupán egy kis részét foglalják el. A sötét és fekete árnyalatok dominálnak, de időnként, mint a sötétségből előtörő szikrák, megjelennek a színek. Ezek a lenyűgöző tükörképek a leépülő agyban lezajló folyamatok megrázó lenyomatai.

Salgado művészetének végigkísérése során könnyen észlelhetjük lelkiállapotának fokozatos átalakulását a derűs pillanatoktól a komorabb hangulatokig. Munkái olyan üzeneteket közvetítenek, mintha szavakkal fejeznék ki gondolataikat, ami különleges helyet biztosít számára a művészek világában. Alkotásaiban a fizikai és szellemi törékenység felett diadalmaskodó, művészet formájában megjelenő életerő ragyogja be a képeit.

A Sacré-Cœur templomban most bemutatott tizenhat üvegablak Rodrigo Salgado művészi tervei alapján készült. Ezek az ablakok a 1640-ben alapított, gazdag hagyományokkal rendelkező reims-i Simon-Marq-műhely remekművei, amely híres a több száz éves üvegablakok restaurálásáról és a kortárs alkotók vízióinak megvalósításáról.