Till Tamás gyilkosa: Az utóbbi időszak igencsak megterhelő számomra.
Elérte a Blikk telefonon F. János vállalkozót, akiről kedden derült ki, hogy 24 évvel ezelőtt, 16 éves korában ő ölte meg az akkor 11 éves bajai kisfiút, Till Tamást. F. János szabadlábon van, mivel a tette még 2015-ben elévült, ezért a mostani rendőrségi eljárásben is tanúként, nem pedig gyanúsítottként hallgatták ki.
mondta a Budapest egy peremkerületében élő férfi.
A rendőrség idén nyáron újra felfrissítette a nyomozást Till Tamás rejtélyes eltűnésével kapcsolatban, miután 24 év után előkerült a fiú holtteste. Azóta körülbelül 40 tanút hallgattak meg, köztük F. Jánost, aki 16 évesen dolgozott azon a tanyán, ahol Till eltűnt. F. János gyanússá vált a nyomozók szemében, miután kiderült, hogy megpróbálta manipulálni a tanúkat. A negyedik kihallgatása során, november végén, végül összeroppant és mindent elmondott, ám az elévülés miatt a hatóságok kénytelenek voltak elengedni.
A gyilkosság napján V. József kisebb fizikai munkával bízta meg a tanyán. Kiment cigarettázni a közeli ipartelepi útra, ahol találkozott az arra kerékpározó, általa korábban nem ismert kisfiúval, akit "segítségkérés ürügyén megszólított".
A kisfiú - egyezően a róla hallottakkal - szívesen vállalta, hogy segít a 16 éves fiúnak, és elkísérte a V. tanyára. Letámasztotta a kerékpárját, majd bementek a műhely mögötti fatárolóba.Ott F. János különösebb ok nélkül rátámadt a mit sem sejtő gyerekre, majd vallomása szerint egy ácskapoccsal megölte. A gyilkos brutalitására utal, hogy az ügyről kedden beszámoló rendőrtiszt szerint
A holttestet óvatosan a melléképületbe húzta, majd egy fóliával takarta le, mielőtt elásta. Tudatában volt, hogy V. József hamarosan nekiáll a helyiség betonozásának. A kisfiú kerékpárját a telek elhanyagolt, gazos hátsó részébe hajította, ahol azt a szomszéd júliusban bukkant rá, később pedig a rendőrség is rátalált szeptemberben.