Frankó Attila, a hatvanötszörös véradó, elkötelezetten folytatja nemes küldetését, hogy segítsen másokon.
A véradók napja alkalmából Belügyminisztérium, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat azokat a véradókat köszöntötte, akik önzetlen segítségükkel hozzájárultak a hazai egészségügyi ellátáshoz, emberek százai életének megmentéséhez. A díjátadóval egybekötött központi ünnepségen több Békés vármegyei szervezet is elismerést vehetett át, akik a véradás ügyét szívükön viselik.
November 27-én ünnepeltük a véradók napját, amelyről korábban már beszámoltunk. E jeles alkalomból a parlamentben Békés vármegye véradóit is méltatták, elismerve önzetlen hozzájárulásukat az életmentéshez.
Véradóbarát munkahely elismerésben részesült a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a díjat Vörös Ferenc r. dandártábornok vette át. Véradó Mozgalomért Emlékérmet Berczi László r. ezredes, Pro Vita díjban Fazekas Józsefné kamuti lakos részesült száztízszeres véradóként.
A Szeretlek Békéscsaba Egyesület nevében Frankó Attila örömmel vette át a Véradó Mozgalom Támogatói oklevelét. Mint elmondta, a szervezet eddig lenyűgöző, 1576 liter vért gyűjtött össze, ami 3502 önkéntes véradó nagylelkűségének köszönhető. Ezzel a figyelemre méltó teljesítménnyel összesen 10506 életet sikerült megmenteniük.
Felidézte: 2001 novemberében 174 véradó mozdult meg a jó ügy érdekében. Ahogy fogalmazott, abban az időszakban a Frankó Dance Fesztivál is rengeteg véradót vonzott, hiszen akik részt vettek a véradáson, ingyen élvezhették a programokat. Frankó Attila kérdésünkre elmondta, hogy a fesztivál szervezési folyamatai már több mint egy hónappal az esemény előtt megkezdődnek.
- Mindenkit arra buzdítok, hogy szervezzen véradást, hiszen a vér nagyon nehezen pótolható élő anyag. Előállítása a tudomány mai állapota szerint nem lehetséges. Az élet nélkülözhetetlen elemét, emberi vért csak az emberi szervezet képes termelni. Évente közel 500 ezer vérre, vérkészítményre szoruló beteg van, a véradás nélkülözhetetlen a rászorulók gyógyításában vagy az életmentés során. A rendszeres, kiegyensúlyozott véradásra azért van szükség, mert a vér csak korlátozott ideig tárolható.
A hatvanötszörös véradó felhívta a figyelmet december 27-i eseményükre, amelyet a békéscsabai vérellátó központban szerveznek meg.