Cím: Az Anyahiányon Túl – Beszélgetés Horváth Florenciával a Hiátusról A Hiátus nem csupán egy könyv, hanem egy mélyreható felfedezőút az anyaság és az önazonosság határvonalán. Horváth Florencia, a mű szerzője, izgalmas gondolatokat oszt meg arról, hogy

"A szövegek által van lehetőség átkiabálni egy olyan térbe, ahol nem biztos, hogy hallanak minket" - mondja Horváth Florencia, akinek Hiátus címmel áprilisban jelent meg első verseskötete. A költővel a hosszú sorokban megjelenő "én"-keresésről is beszélgettünk.

2021 őszén indult el a Kötetlenül című irodalmi beszélgetősorozat, amelynek első állomása az ön felolvasóestje volt. Ez a rendezvény nemcsak a pályakezdő szerzők bemutatkozására szolgált, hanem egyben egy inspiráló platformot is nyújtott a költészet és próza iránt érdeklődő közönség számára. Az esemény szervezésében a kreatív ötletek és a közönség igényei játszottak kulcsszerepet. A következő három évben ön lett a házigazda, ahol különböző, friss tehetségeket hozott össze, lehetőséget adva nekik, hogy megosszák műveiket és gondolataikat. A beszélgetések során ön különösen arra volt kíváncsi, hogy a fiatal írók milyen inspirációkból merítenek, milyen kihívásokkal néznek szembe a pályájuk elején, és hogyan látják a jövőjüket az irodalomban. Ezek a mélyreható kérdések segítettek abban, hogy a résztvevők valódi beszélgetéseket folytassanak, és egy közös gondolkodásra inspirálják egymást.

Amikor felkértek, hogy tartsak egy önálló estet a Kis Présházban, az első gondolatom az volt, hogy önmagában talán unalmas lenne, ha csupán a verseimet olvasnám fel egymás után. Ezért úgy döntöttem, hogy meghívok egy barátomat, Vincze Bencét, és a rendezvényt egy interaktív beszélgetés keretein belül valósítjuk meg. A közönség nagy érdeklődéssel érkezett, így az eseményt sikeresnek könyvelhetem el. Közben találkoztam egy rendezvényszervező fiatalemberrel, akivel közösen merült fel az ötlet, hogy hasonló formátumú sorozatot indítsunk, ahol én lehetnék a házigazda és moderátor. A sorozat célja, hogy olyan pályakezdő fiatal szerzőknek biztosítson bemutatkozási lehetőséget, akik már aktívan jelen vannak az irodalmi színtéren, publikálnak folyóiratokban, de saját kötetük még nem jelent meg. Ebből adódik a beszélgetéssorozat neve is, amely a kezdő írókra utal. Az első vendégeket természetesen olyan ismerősök közül választottam, akikkel már találkoztam különféle irodalmi táborokban, de igyekeztem folyamatosan bővíteni a kört. A legizgalmasabb estek számomra mindig azok voltak, amikor olyan szerző ült velem szemben, akit még nem ismertem személyesen. Ezek a találkozások mindig gazdagítanak, hiszen sokszor kérdezik tőlem is, hogyan találkoztam először az irodalom világával, és miként alakult ki az a vágy bennem, hogy én magam is írni kezdjek. Ez a kérdés nemcsak számomra fontos, hanem úgy érzem, hogy a fiatal írók számára is izgalmas felfedezés lehet, hogy mások hogyan indultak el ezen az úton.

Jelenleg nem fogom megválaszolni ezt a kézenfekvő kérdést, de szeretnék a múltban időzni egy kicsit. Karádi Gergővel, a Sorbonne Sexual zenekar dalszerzőjével közösen már országszerte felléptek a "Valójában senki" című előadásukkal, amely az ön versein alapul. Mesélne arról, hogyan indult ez a különleges együttműködés?

Gergővel már régóta ismerjük egymást, 2018-19 környékén találkoztunk először a Nyolc Ág Művésztáborban. Azonban csak 2022 nyarán kezdett el körvonalazódni a közös együttműködés gondolata. Mindketten a jelenlét és a kreatív alkotás iránti vágyunkat követve indultunk el ezen az úton. 2023 elején benyújtottam a kötetem kéziratát a kiadónak, és már akkor tudtam, hogy a megjelenésre csak 2025 tavaszán kerül sor – tehát több mint két év várakozás! A két időpont közötti időszakban nem akartam tétlenül ülni, így elküldtem Gergőnek a verseimet, hogy lássa, milyen anyag áll rendelkezésünkre a tervezett közös fellépéseinkhez. Ő pedig remekül átírta őket dalszövegekké, zenés interpretációkká. Ezek köré a dalok köré formáltuk az estet, gazdagítva díszletekkel, kisfilmekkel és performatív elemekkel – majd 2023 őszétől elindultunk a "turnénkkal".

Hogyan viszonyul a közönség ehhez a különleges, de korántsem vidám előadás­hoz? Megérdemel-e a gyász tapsot?

Valóban nem könnyítjük meg a nézőink dolgát, hiszen az előadás során folyamatosan mozgalmasan járkálunk a színpadon, és nem mindig világos, hogy lesz-e még visszatérés. A koncepciónk szerint, miután az "Amit örököltem" című megzenésített vers alatt levetem magamról a ruhát, összhangban a költemény mondanivalójával, ahol az anya a húsát tépi le, villódzó fények és technozene kíséretében eltávolítjuk a díszleteket a színpadról. Végül, a ragyogó fényekben állva, várjuk a közönség reakcióját. Ekkor általában egy mély csend következik - "Most tényleg vége van?" - majd egy óvatos taps kezd el terjedni. Tapasztalataink szerint a közönség nincs felkészülve erre a szokatlan előadásmódra, nem tudja, mire számítson, és meglepetések sorozata éri őket, ami néha még meg is ijeszti őket.

Készült egy klip az egyik dalhoz. Van-e terv arra, hogy más formában is rögzítsék az előadás anyagait?

A Valójában senki című dal már a Spotifyon is meghallgatható, jelenleg éppen a nagylemeznyi anyag összeállítása zajlik további kötetbeli versek dallá komponálásával.

A Hiátus című kötet április elején debütált, és a tavaszi Margó fesztivál keretein belül mutatták be. A kötet verssorai szinte margótól margóig terjednek, ami arra utal, hogy a szabadvers forma nem csupán választás, hanem kifejeződése a szöveg mélységének és szabad áramlásának. A szabadvers lehetőséget ad arra, hogy a szerző a gondolatait és érzéseit a hagyományos keretek nélkül, szabadon fejezze ki, így teret adva a kreativitásnak és az egyéni stílusnak.

Kézre állnak, és a szabadvers formája ösztönösen jön. Ahogy a hosszú verssorok is. Halmai Tamás költő, irodalomtörténész fogalmazta meg ezt számomra is igen találóan: a hosszú sorok a verseimben az elnyújtott, kifejezhetetlen fájdalom formai megjelenítődései.

A hosszú sorok a verseimben a kifejezhetetlen fájdalom elnyújtott formáit tükrözik, mintha minden egyes szó egy külön történetet mesélne el a belső vívódásaimról.

A kötet különleges módon tárja elénk az anya alakját, miközben egy mély hiányt sejtet, amely szavakkal nem mindig kifejezhető. Ez az anya nem csupán egy hétköznapi figura; ő a szeretet, a gondoskodás és a védettség szimbóluma. A szavai ritkán hallatszanak, de érzelmei és jelenléte minden sorban ott rejtőzködnek. Az ő hiánya egyfajta ürességet teremt, amely a hőseink életének szövetét átszövi. Ez az anya egy titokzatos nő, aki a múlt emlékeiben él, és akinek a lénye a vágyott biztonság és a megértés forrása. Az ő karaktere tele van ellentmondásokkal: egyszerre lehet erős és sebezhető, bölcs és kétségbeesett. Jelenlétének hiánya felerősíti a vágyat, hogy megismerjük őt, hogy megtaláljuk a kapcsolatot, amely elveszett. A kötet e hiányt körüljárva mélyebb érzelmi rétegeket tár fel, ezzel új dimenziót adva az anya fogalmának.

A "Tanulok markolni" című versben a következő sorok tükrözik azt a komplex kapcsolatot, amely az anya és a transzcendens között feszül: "[Isten]... elvárta, anyám szó nélkül nekiadja / magát, amikor angyalai kidőltek a sorból." Itt fontos megjegyezni, hogy a szöveg nem csupán egy részlet, hanem a kötet szerves része, amely koncepciójában egy hatalmas, összefonódó verset alkot. Az anyafigurát angyali, távoli és megfoghatatlan lényként érzékeljük, aki egyszerre képviseli az anyatermészetet és az anyanyelvet. Az emberi lélek halottainkkal való kommunikációja különös mélységet kap, hiszen a beszélgetés vagy a pátosz egyfajta tiszteletet, magasztosságot követel meg. A vers tehát nem csupán szavak játéka, hanem egy híd, amely a múlt és a jelen között ível, a halottak nyelvén szólva, amelyet mi magunk is örököltünk.

És ki az, aki komplementereként körülírja szavakkal az anyát, a hiányát?

Tizennyolc évesen kezdtem el írni ezeket a verseket, ott van mögöttük egy anyját vesztett 8 éves kislány, de a szövegek által van lehetőség átkiabálni egy olyan térbe, ahol nem biztos, hogy hallanak minket. Csak így lehet leküzdeni-áthidalni a tízévnyi távolságot a múlt és a jelen között. Az első, Fehér sziklák ciklus ennek a kislánynak a perspektíváját jeleníti meg, míg a záró, harmadik, Zsinórszakadás című már a felnőttét - "én"-keresés zajlik, a hangsúly a beszélőnek az önmaga újrapozicionálásán van, nem az anya halálán.

Akkor ez a 3 ciklusba rendezett 66 vers folyamatjellegű?

Igen, éppen ezért érdemes lineárisan olvasni, hiszen ebben a formában bontakozik ki és teljesedik ki a folyamat, valamint a benne rejlő összetettség és rétegzettség. Az utalások is így válnak igazán izgalmassá.

Ha valaki a kötetet traumafeldolgozásként vagy önterápiaként értelmezi, akkor azt mondanám, hogy a szöveg inkább egy személyes utazás lenyomata, amelyben a gondolatok és érzések keresztmetszetei találkoznak. Nem csupán a múlt árnyait próbálja megérteni, hanem egyfajta felfedezés is, amely lehetőséget ad a fejlődésre és a megújulásra. Természetesen minden olvasó saját tapasztalataiból kiindulva formálhatja meg a benyomásait, és ez a sokszínűség teszi igazán különlegessé a művet.

A terápiás írás lényege a felfedezés, amikor a szerző észreveszi, hogy folyamatosan egy adott téma körül forog. Ezzel szemben a Hiátus egy tudatosan megtervezett, tematikusan meghatározott koncepcióra épült, amely a hiányról és annak betöltéséről szól. Ez a kötet egy narratívát alkot, amely különböző történeteket mesél el, és a középső, Zuhanó légtornász című ciklus kifejezetten a versírás kihívásait vizsgálja. A szülői hiány, az elvesztés témája nem új keletű, mindig is jelen volt az irodalomban. A kötet nemcsak reflektál ezekre a régi alkotásokra, hanem újra is életre hívja őket, megidézve a múlt fájdalmát és szépségét.

A "Könnyen gördül" című vers egy figyelemfelkeltő gondolatot fogalmaz meg: "a vers nem tud boldoggá tenni, nem vigasztal". Ez a sor talán összefoglalja a költészet egy alapvető dilemmáját. Az öröklött anyanyelv és a tudatos tervezés, amely már előre sejtette, hogy a Hiátus költészete nem csupán formai, hanem mélyebb, nyelvi programot is hordoz. De vajon milyen távlatokban gondolkodhatunk? Mennyire képes ez a költői irányvonal hosszú távon hatni, és miként képes megjeleníteni az emberi élmény bonyolultságát?

A mindennapok során gyakran tapasztalom, hogy bizonyos érzéseinkre és gondolatainkra nincsenek megfelelő szavaink. Csak körülírni tudjuk őket, és sokszor ezek a körmondatok válnak a legfőbb kifejezőeszközünkké. Gondoljunk csak a hosszú sorok elnyújtott kiáltásaira, amelyek a lélek mélyéből törnek elő. Számomra a Hiátus 2020-25 között egy meghatározó időszak volt, amelynek része volt az a köztes időszak is, ami a kötet leadásától a megjelenéséig eltelt. Mivel már a következő, teljesen más nyelven íródó könyvem koncepciója is foglalkoztatott, féltem, hogy a kiadás előtti szerkesztés során ez a nyelv elnyomja az előzőt, amit mindenáron el szerettem volna kerülni. Úgy érzem, hogy ez a kötet, beleértve a jövőbeli olvasókat is, talán a legfontosabb munkám, olyan univerzális témákkal, amelyek túlmutatnak az anyagi hiányon, és méltán érdemesek arra, hogy eljussanak az olvasókhoz. Egy különösen megható pillanat volt, amikor értesültem róla, hogy egy gimnáziumi szavalóversenyen egy lány az egyik versemet adta elő. Amikor a zsűriben ülő ismerősöm megkérdezte tőle, miért ezt a verset választotta, a válasza az volt, hogy elhagyta a barátja... Ez csak azt bizonyítja, hogy a hiány különböző formákban töltheti ki az űrt, és mindenki számára más és más jelentést hordozhat.

Természetesen! Kérlek, írd meg a szöveget, amit szeretnél egyedivé tenni, és én segítek átfogalmazni vagy új tartalommal kiegészíteni!

A "Össze a labirintus" című versben a szerző a vers lényegét és mélységét fedi fel. Amikor azt mondja, hogy "minden reggel kinevetem őket", arra utal, hogy sokan talán nem értik meg a költészet valódi értelmét vagy jelentését. A "tudom, mi a vers" kifejezés pedig arra utal, hogy a költészet nem csupán szavak összessége, hanem egy mélyebb érzelmi és gondolati világ, amelyet csak azok ismernek igazán, akik belemerülnek a művészetbe. Ezzel a megfogalmazással a szerző arra ösztönöz, hogy keressük meg a vers mögött rejlő igazságokat és élményeket.

Mindenképpen kölcsönhatás során jön létre a költő-szöveg-befogadó hármasságában. Az igazán jó vers pedig egyben valami megmagyarázhatatlan módon kifejezheti a kimondhatatlant, egy enigmatikus sugallat, zúdulat, amely magával ragad.

Horváth Florencia

Celldömölkön született 2002-ben, költő és kritikus, aki a prae.hu művészeti portál főszerkesztő-helyettese. Jelenleg az ELTE Irodalom- és Kultúratudomány mesterképzésének hallgatója. Pályafutása során 2021-ben Móricz-ösztöndíjat, 2022-ben pedig József Attila Irodalmi Támogatást kapott. 2024-ben a Salvatore Quasimodo Költőverseny különdíját vehette át. Várva várt Hiátus című verseskötete 2025 áprilisában lát napvilágot a Kalligram Kiadó gondozásában.

A hiátus egy olyan időszakot vagy szünetet jelöl, amikor valami megszakad vagy szünetel. Lehet ez egy projekt, egy kapcsolat vagy akár egy kreatív folyamat is. Ezen időszak alatt új perspektívák nyílhatnak meg, és lehetőség adódik a reflexióra és a megújulásra. A hiátus tehát nem csupán üresjárat, hanem egy lehetőség a fejlődésre és az új irányok felfedezésére.

Május 16-án, pénteken, 17:30-tól Celldömölkön, a Kemenesaljai Művelődési Központ Kresznerics Ferenc Könyvtárában izgalmas könyvbemutatóra várják az érdeklődőket. A rendezvény során Emih-Virág Eszter beszélget a szerzővel, aki felfedi művének titkait. Ezt követően, május 23-án Szombathelyen, a KönyvKlub 9700 esemény keretein belül, a Víztoronyban 16 órától Stankovits Bori interjúvolja meg Horváth Florenciát. Mindkét alkalommal Karádi Gergő énekes-dalszerző varázsol el minket a kötet megzenésített verseivel. Ne hagyd ki ezt a két különleges eseményt!