Meglepetés a színen: Elon Musk csapata készül arra, hogy megmentse az európai autóipart!


A Stellantis, a Toyota, a Ford, a Subaru és a Mazda is úgynevezett emissziós pool létrehozását tervezi a Tesla segítségével, hogy egységként elérjék az EU 2025-ös szén-dioxid-kibocsátási céljait - derült ki az Európai Bizottság január 6-án közzétett dokumentumaiból. Az EU végrehajtószervéhez benyújtott szándéknyilatkozat szerint Elon Musk cége lenne az emissziós pool kezelője. Tavaly az év első 11 hónapjában az európai eladások közel 30 százaléka az emissziós pool megállapodásban szerepelő autógyártókhoz kötődött. A Tesla piaci részesedése ugyanebben az időszakban 2,2 százalék volt.

A dokumentum szerint a Tesla pool február 5-ig fogad új jelentkezőket, már a Volkswagen és a Renault is jelezte, hogy szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez.

Ez az első hivatalos emissziós pool, amit a 2025-ös célok elérése érdekében jelentettek be. Az előző, 2021-es szigorításkor is több gyártó együttműködött, de néhányan így sem érték el a céljaikat: például a Volkswagen-konszern, a Suzuki és a Jaguar Land Rover több mint félmilliárd eurós bírságot fizettek.

Az EU 2025-re vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási céljai 15 százalékkal szigorúbbak, mint a 2021-es szint. A szakértők szerint, hogy ezt a gyártók elérjék, autóeladásaik legalább 20 százalékát villanyautóknak kell kitenniük. Mindezt úgy, hogy az elektromos autók piaca Európában jelenleg 14 százalék körül stagnál. Ha egy vállalat nem teljesíti a kitűzött célt, minden grammonkénti túllépés után 95 eurós bírságot kell fizetnie minden járműve után.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) tavalyi előrejelzése alapján az autógyártók akár 15 milliárd eurós bírsággal is szembenézhetnek. Ezzel szemben a Transport & Environment környezetvédelmi szervezet sokkal mérsékeltebb számítással állt elő, amely szerint a büntetés mértéke nem haladja meg az egymilliárd eurót.

Az elemzők véleménye szerint egyetlen tisztán elektromos autó értékesítése képes kompenzálni három-négy hagyományos benzines vagy dízel jármű kibocsátását. Ez azt jelenti, hogy a Tesla, amely kizárólag elektromos járműveket gyárt, jelentős támogatást nyújthat azoknak a gyártóknak, akik az elektromos átállás kihívásaival küzdenek – állítja a Totalcar.

A Stellantis-szóvivője aláhúzta, hogy a vállalat elkötelezett a CO2-kibocsátás csökkentése mellett, és a Teslával való együttműködés "hozzájárul az európai kibocsátási célok eléréséhez, miközben optimalizálja erőforrásainkat". Az emissziós kezdeményezéshez való csatlakozást fontolgató Volkswagen európai értékesítési vezetője, Martin Sander nemrég úgy nyilatkozott, hogy a cég "jó helyzetben van" a kibocsátási célok eléréséhez, köszönhetően a bővülő elektromos és plug-in hibrid modellkínálatnak. Hozzátette, hogy a bírságok elkerülése érdekében az európai eladásaik negyedének tisztán elektromosnak kellene lennie.

Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója, aki nem vesz részt a közös munkában, november 6-án hangsúlyozta, hogy a BMW készen áll a kitűzött célok elérésére.

Related posts