ZAOL - A mozgás a fejlődés alapköve - felfedező fotógaléria és videótár.
Mozgás Kotta címmel a mozgástevékenység sokoldalú fejlesztését mutatták be a szerdán a nagykanizsai Hevesi Tagóvodában. A mozgás népszerűsítése mellett a Nagykanizsai Központi Óvoda többi tagóvodájában megjelenik még a mese, a sakkjátszótér és a robotika program is.
A szabad mozgás jelentőségének kiemelése mellett számos fontos témát érintettek a legutóbbi szakmai konferencián, amelyet a Medgyaszay Házban rendeztek meg, és amelynek címe: XXI. század óvodája. Az esemény szervezését Dr. Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsai Központi Óvoda igazgatója, jelenlegi elnök, a Nemzeti Pedagógus Kar Óvodai Tagozatának keretein belül irányította. A konferencia központi témája a "Változó világ, változó gyermek, a 21. század óvodája" volt, amelyen a zalai óvodavezetők közössége aktívan részt vett. A tagozat vezetője hangsúlyozta, hogy számos, a pedagógusokat érintő átalakulás zajlott le, amelyről a résztvevők hiteles tájékoztatást kaptak a szakmai vezetőktől. A jogszabályi módosításokról dr. Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára nyújtott részletes tájékoztatást.
- Ezt követően az óvodai életet meghatározó szakmai tartalmak mentén folyt a tanácskozás - ismertette. - Az óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatos irányelvekről is szó esett, ahol kiderült, hogy az óvodák jó úton haladnak. Majd Dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek pedagógiai kar dékánja a változó világ és változó gyermek témakörben beszélt. Én pedig a szakmai gyakorlatokról, az operatív munka területéről erősítettem meg, hogy a változó gyermeknek is ugyanarra van szüksége, mint a Covid előttinek. Utóbbi volt a vízválasztó, hiszen jött a járvány és a digitális világ elárasztotta a társadalmat. Ebből nagyon nehéz kilépni, szinte lehetetlen. Viszont a gyermekek fejlődésében látunk egyfajta megtorpanást, aminek a hátterében az áll, hogy hiányzik a rengeteg szabad mozgás, a játék, a mesélés, illetve a szabadon áramló (nem digitális) kommunikációs közeg. Módszereinkben meg kell újulnunk, de a gyermeknevelés tradicionális alapelveit nem lehet elengedni. Mindemellett, hogy ez hatékonyan megvalósulhasson, lényeges a szülők edukációja, a szemléletformálás, valamint a kollégák módszertani megerősítése.